12th. Why am I so stupid?

Drágaságaim! <3

Nagyon-nagyon-nagyon és még annál is jobban sajnálom, hogy csak most jöttem a résszel, de egyszerűen nem volt időm. És igen, a sulira fogom fogni. Mert év vége van, dolgozat-dolgozat hátán és még jövőhéten is TZ-t írok... De már csak egy hét és utána ígérem, hogy sűrűbben fognak érkezni a részek!

Ez meg... hát, olyan átvezető szerűség, amennyit ültem rajta, ahhoz képest nem vagyok megelégedve. Azért remélem, nektek tetszeni fog! :)       Jó olvasást! (:

MIÉRT VAGYOK ILYEN IDIÓTA?

- Nem vagyok normális, hogy belemegyek ebbe! Sokkal jössz nekem, nagyon sokkal! - ismételtem sokadik alkalommal és ujjammal Sidneyre böktem, aki az ágyamon üldögélt és egy magazint lapozgatott, látszólag teljesen jókedvűen, ellentétben velem, aki már a kiakadás szélén álltam.

- Tudom - sóhajtott egy beletörődő mosollyal, de mikor visszafordultam a laptop felé, még éppen elkaptam, ahogy arcát a haja mögé rejtve elvigyorodik.

Az utóbbi fél órában úgy rohangáltam a lakásban, mint egy mérgezett egér és teljesen bepánikoltam. Sid megpróbált lenyugtatni, de már csak a gondolatra is, hogy találkozom Austinnal - akivel mellesleg az ominózus csók óta egy szót sem váltottunk -, már rémesen ideges lettem. Nem is beszélve arról, hogy Kelly is ott lesz.

- Alls, nem hiszem, hogy találni fogsz valamit - győzködött Nina és becsületére váljon, hősiesen próbálta visszatartani a nevetését... egészen fél perc erejéig sikerült is neki.

Lecsaptam a laptop tetejét és arcomat a tenyerembe temetve megpördültem a székemmel. Lehet, hogy a kelekótya barátnőmnek igaza van és nincs olyan oldal az interneten, hogy 'Hogyan viselkedjünk, ha a legjobb barátunk megcsókolt, pedig barátnője van? Ja, és mellesleg ő Austin Mahone'.

- Sidney, szerintem ez nem jó ötlet - nevettem el magam kínomban. - Austin és én nem éppen barátiasnak mondható hangulatban váltunk el.

- Kérlek Allie, megígérted! - görbítette le a száját Sidney, tudva, hogy ezzel eddig mindig sikerült megnyernie magának. - Tudom, hogy mi történt Austinnal, de ugye nem akarod emiatt megszakítani a kapcsolatot vele? Amióta az eszedet tudod barátok vagytok! - Akárhányszor felhoztam a témát, mindig csak ezt ismételgette, mintha tisztában lett volna vele, hogy ezzel sikerül a gyenge pontomra tapintania és ez a fenyegetésnek is beillő kis mondat megváltoztathatja a véleményemet.

Nem szóltam semmit, csak meredtem magam elé. Persze, hogy nem akarom elveszíteni. Akármennyire is összekuszálódtak most a szálak, ő akkor is a legjobb barátom és tudom, hogy a történtek ellenére mindig számíthatok rá. 

- Rendben! - fordultam Sidney felé és kihúzva magam próbáltam magabiztosságot vinni a hangomba. - Meggyőztél, véglegesen. Elmegyek veled.

Még végig sem mondtam, Nina máris visítva vetette a nyakamba magát és vékony karjait olyan erővel fonta a körém, hogy kiszorította belőlem az összes levegőt. Ott és akkor eldöntöttem, hogy megpróbálom elnyomni az érzéseim Austin iránt és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna köztünk. Megkíséreltem meggyőzni magam, hogy így lesz a legjobb. Legalábbis Austinnak és Kellynek biztosan.

*****

Alig egy óra merev háttal, ágy szélén való üldögélés után, autódudálás hallatszott a ház elől, mire riadtan felpattantam és a tükör elé léptem, hogy még egyszer szemrevételezzem magam. Nem láttam jó jelnek a sápadt arcot és a rángó szemeket, sőt, ebben az egész napban semmi jót nem láttam, de nem tudtam mit tenni, megígértem Sidneynek, hogy vele megyek és már nem akartam visszakozni.

Még barátnőm türelmetlen unszolására is a leglassabban vánszorogtam le a lépcsőn és - hogy húzzam az időt -, megkerestem nagyit és felajánlottam neki, hogy ha bármi segítség kellene fájó szívvel ugyan, de szívesen maradok, viszont úgy tűnt, nagyi nagyon jól megvan a kötése és a brazil szappanopera 2453. részének társaságában.

Ezután újabb öt percet igényelt a cipőm felvétele, mivel ekkor már annyira remegett a kezem, hogy sehogy sem sikerült a cipőfűző megkötése. Ne izgulj, hiszen ő csak Austin, győzködtem magam, de ez csak olaj volt a megfáradt tűzre.

Sid egyre jobban felpörgött és rosszallóan csettintgetett a nyelvével, míg végül nem volt mivel húznom az időt, ezért szorosan barátnőm mögött léptem ki az ajtón.

A piros-fehér kisbusz néhány méterre állt tőlünk, a zene kiszűrődött a letekert ablakokon és a vezető felőli ablakon feltűnt Alex vigyorgó feje. Amíg Sidney boldogan integetni kezdett a fiúnak, én eltűnődtem, hogy Alex vajon mikor tanult meg vezetni?! Aztán pillantásom önkéntelenül arrébb vándorolt és majdnem elnevettem magam a megkönnyebbüléstől. Na, nem mintha nem lett volna még mindig gyomorgörcsöm, de jelentősen enyhült, mikor a hátsó ülésen egyedül Austint pillantottam meg.

- Pszt, Sid! - rángattam meg a ruhája ujját. - Felveszünk még valakit?

- Tudtommal nem - felelte végig Alexet bámulva. - Miért kérd....Ó! - világosodott meg, mikor elszakította a tekintetét a barátjáról és vidáman vigyorogva ő is a hátul ülő srácra fókuszált.

- Na jó, akkor én Alex mellett fogok ülni, te pedig... - kezdtem bele, de Sid végig sem hallgatva sprintelni kezdett a kocsi felé. Mire észbe kaptam és utána rohantam, már vigyorogva terpeszkedett Alex mellett és a fejével hátra bökött egy kacsintás kíséretében.

Eltátogtam felé egy "Ezért még megöllek"-et, majd kinyitottam a kocsiajtót, behuppantam az ülésre és a kelleténél kicsit erősebben vágtam be magam után.

- Hé kis csaj, óvatosan! Ennek a kocsinak lelke van! - fordult hátra méltatlankodva Alex. Sidney csak vigyorgott az orra alatt, Austin pedig felemelte a fejét és fura pillantással végigmért, majd visszasüllyedt a telefonjába.

- Bocs - motyogtam, majd a lehető legtávolabb húzódtam Austintól és figyelmem a kinti tájra fordítottam. Egészen két másodpercig, mikor is eldöntöttem, hogy vagy Sidneyt lököm ki a kocsiból vagy én ugrok ki.

 - Kelly miért nem jött? - érdeklődött kislányos kíváncsisággal, hol Alexre, hol Austinra pislogva.

 Alex egy gyors pillantást vetett Austinra a visszapillantóból. - A szüleivel volt valami programja - dörmögte vállat vonva és a mellettem ülő srác is egyetértően bólintott. Az én figyelmem azonban nem kerülte el Austin fura tekintete, Kelly neve hallatán.

Sidney végigcsacsogta az utat, amit igazából nem is bántam, ugyanis nem sok kedvem volt beszélgetni bármelyikőjükkel is. Kezdtem bánni, hogy mindig ennyire gyenge vagyok Sid rábeszélőképességével szemben. Kínos lesz, ha Austin és én levegőnek nézzük egymást.

 Ez az érzésem csak fokozódott, mikor Alex leállította a kocsit és szó szerint kirobbantak a járműből. Utánuk néztem, ahogy Sidney sikongatva menekül, Alex pedig röhögve rohan utána és egy kezdetleges mosoly húzódott az arcomra. Legalább ők jól érzik magukat...

Kicsit elbambulhattam, mert csak percek múlva éreztem meg arcomon a figyelő tekintetet és fejemet oldalra fordítva farkasszemet néztem Austinnal, aki a kocsi oldalának támaszkodva nézett. Ahogy rápillantottam és egy pillanatra elkaptam a tekintetét, a kékeszöld szempár néhány másodperc erejéig fogva tartotta az enyémet és ez elég volt, hogy minden elhatározásomat a földbe tiporja.

- Nem jössz? - biccentett a fejével Alexék felé, akik már a vízben állva fröcskölték egymást.

- De - nyögtem ki és gondolatban egyre csak azt ismételgettem: "Kelly, Austin barátnője. Kelly az, nem én. Szereti őt, engem pedig csak barátként."

Gyorsan kibújtam a cipőmből, kimásztam a kocsiból és Austint követve elindultam a parton. Jólesően elmosolyodtam, mikor a forró homok a lábujjaim közé fúródott és megcsiklandozta a talpamat és máris kicsit jobban éreztem magam.

- Gyertek már, ne andalogjatok ott! - kiabált oda nekünk Alex, aztán prüszkölve üldözőbe vette Sidneyt, mikor a lány egy nagy adag, sós vízzel jutalmazta a beszólását.

- Hagyd már őket! - hallottam barátnőm hangját, miközben Austinra néztem, hogy vajon ő hogyan reagált Alex szavaira. Kicsit megkönnyebbülve és felgyorsult szívveréssel konstantáltam, hogy csak fejét rázva elvigyorodott és ettől egy másodpercre minden olyannak tűnt, mint régen.

- Akarsz sétálni? - nézett le rám, mintha olvasna a gondolataimban, én pedig alig észrevehetően bólintottam.

Austin váltott pár szót Alexszel, én pedig közben elkaptam Sidney tekintetét, ahogy mindenttudó mosollyal járatta közöttünk a tekintetét és csak fejemet rázva megforgattam a szemem.

- Mehetünk? - szólalt meg mögülem Austin, mire ijedtemben ugrottam egyet és elvörösödve fordultam a fiú felé, aki jót szórakozott rajtam. Vágtam egy grimaszt, majd szándékosan lehagyva a srácot, elindultam - pont az ellenkező irányba, mint ahol Sidneyék voltak.

Pár lépés után lassítottam és megvártam, hogy Austin is felzárkózhasson mellém. Szótlanul sétáltunk egymás mellett, de ez inkább megnyugtató, mint kínos csend volt. Egyébként sem tudtam volna, hogy mit mondjak neki, annyi minden kavargott a fejemben. Aztán mégis megszólaltam és valószínűleg az összes kérdésem közül a leghülyébbet tettem fel neki.

 - Kelly nem lesz mérges, ha megtudja, hogy velem vagy?  - bukott ki belőlem a meggondolatlan kérdés és inkább a homokot rugdosó lábamra fókuszáltam, hogy ne kelljen Austinra néznem. - Mármint biztos ő is szívesen jött volna - folytattam nyökögve, majd mikor nem kaptam választ felnéztem, de nem láttam sehol a fiút.

Meglepetten fordultam meg és pillantásom Austinra esett, aki néhány méterrel mögöttem lemaradva állt és zöld szemeivel (vagy kék, sosem tudom, olyan mintha mindig változna) engem kémlelt. Elvörösödve tűrtem a fülem mögé a hajam és iszonyú kínosan éreztem magam. Aztán olyat mondott, amivel sikerült elfeledtetnie velem minden kellemetlen percet, amit saját magamnak okoztam az idióta kérdéseimmel.