14th. Behind the scenes

Sziasztok Édeskék! ♡

Itt lenne a következő rész, remélem tetszeni fog - bár van egy olyan sejtésem, hogy nem igazán. :P Szerintem olyan... olyan nem tudom milyen lett, döntsétek el Ti!

És lenne egy külön kérésem. Írjátok le hozzászólásban, hogy eddig mi volt a kedvenc részetek - ha volt olyan. Akár idézhettek is! Várok jóóóóó sok kommentet! :) Ehhez pedig jó olvasást! :) xX

A SZÍNFALAK MÖGÖTT

Ahogy becsukódott mögöttem a szobám ajtaja, végigvetődtem az ágyamon és arcomat a párnámba nyomva sikítani kezdtem. Az egész annyira abszurd és szürreális volt, de meg sem lepődtem, hogy velem történik ilyesmi. 

- Végeztél? - kérdezte Sidney és éreztem, hogy a matrac besüpped, amikor elhelyezkedett a lábam mellett. Válaszként csak elégedetlenül felmordultam, amit barátnőm igennek vett. - Rendben. Csak hogy tudj róla, holnap koncertre megyünk.

A koncert szó hallatán megdermedtem, felkaptam a fejem. Jól tudtam, hogy ki az az egy ember, akinek Sidney el akar rángatni a fellépésére. Beletúrtam a hajamba és dühösen meredtem Sidre.

- Mondd csak, te szándékosan kínzol engem? - A hangom talán a kelleténél kicsit élesebbre sikeredett, de most tényleg mérges voltam Sidneyre. Mióta megérkezett, csak azt próbálja elérni, hogy minél több időt töltsek Austinnal és tisztában vagyok vele, mi a szándéka. Ez viszont nem fog megvalósulni, mivel már döntöttem. Austin nem az én világomba tartozik - bizonyos értelemben véve.

- Csak segítek, hogy ne szalassz el valamit, ami ott van az orrod előtt, de te félsz megragadni, mert attól tartasz nem vagy elég erős, hogy megtartsd. De mi van, ha nem is akar elmenni tőled, mert éppúgy ragaszkodik hozzád, mint te hozzá?

Ledöbbenve meredtem Sidneyre, akinek - több éves barátságunk alatt -, talán még sosem hallottam ilyen mély és bölcs dolgot a szájából. Aztán az illúzió szét is omlott, mikor barátnőm rám kacsintott, majd vihogva bevonult a fürdőbe.

A hátamra fordultam és felbámultam a hófehér plafonra. El kell ismernem, hogy Sidneynek igaza van. Mióta itt vagyok számtalanszor adódott olyan alkalom, hogy elmondhattam volna Austinnak mit érzek, de mindig megfutamodtam. Az utolsó mondata viszont elgondolkodtatott. Mire célzott ezzel? Talán nem én vagyok az egyetlen, aki eltitkolja az érzelmeit?

 *****

Magamban morogva caplattam Sidney után, aki a csuklómnál fogva vonszolt magam után a tömegen keresztül. Mindenhol sikítozó lányok, akik kezükben Austin arcképével díszített posztert, autogramkártyát és ki tudja még mit szorongattak.

- Én ezt nem bírom, hazamegyek - közöltem barátnőmmel és megpróbáltam kiszabadítani magam a szorításából, de Sidney ráfogott a kezemre és gyilkos pillantással méregetett.

- Nem mész te sehova, maximum oda be! - mutatott a háta mögé és olyan eszelős arckifejezést öltött, hogy nem mertem ellenkezni vele. Mellesleg minden tiltakozásom és elhatározásom ellenére látni akartam Austint, mivel még sosem voltam egy koncertjén sem.

Átadtuk a jegyünket a bejáratnál várakozó biztonsági őrnek, majd miután jóváhagyólag biccentett, folytattuk a befelé vezető utat. Az aréna, ahol a koncertet tartották hatalmas volt, ami egyben azt jelentette, hogy rengetegen lesznek. Több száz visító lány, akik mind azért jöttek, hogy csak egy pillantást vethessenek Austinra. És én? Én csak azért vagyok itt, mert Sidney a fejébe vette, hogy mindenképpen összeboronál vele.

Bűntudatom volt, hogy elvettem valakitől a lehetőséget, hogy itt lehessen. Hisz én bármikor láthatom Austint, nem kell ehhez egy koncertjegy.

- Kezdődik! - kiabálta a fülembe Sid izgatottan, mikor a fények kialudtak, egyedül egy reflektor világított, a színpad közepére irányulva.

Szememet a színpadra szegeztem, várva, hogy Austin megjelenjen. Elég közel voltunk, ezért jó rálátásom volt az emelvényre, ahol néhány másodperc múlva fel is tűnt Austin. A tipikus mosolyával az arcán rohant előre, mögötte pedig a táncosai érkeztek.

A Say Somethin'-nal kezdett és elmosolyodtam, mikor már csak arra figyeltem fel, hogy együtt ugrálok és énekelem a dalt Austinnal. Amennyire nem akartam eljönni, most éppen olyan izgatottan vártam a következő szám érkezését.

A Say Somethin után az 11:11 és a Say Your Just a Friend, majd a When You Look Me In The Eyes következett, ahol felhívott pár lányt a színpadra és nekik énekelte a dalt. Ahogy láttam, miként mosolyog rájuk és milyen kedvesen öleli át őket, nem tehettem róla, egy kis féltékenység költözött belém. 

Nevetséges vagy, Allie, győzködtem magam, még csak nem is te vagy a barátnője. Én is tudtam, hogy nevetséges, amit művelek, de a szorító érzés így sem akart csillapodni, csak akkor lélegeztem fel, mikor véget ért a szám.

Ezután belekezdett az egyik kedvenc számomba, a Shawtyba. Ezt a számot még régebben írta, mielőtt befutott volna és kívülről fújtam én is a szövegét. Austin ugrált, táncolt és betöltötte a színpadot, közben a rajongói arcát pásztázta. Ahogy végigjáratta a pillantását a tömegen és ahhoz a helyhez érve, ahol álltunk, elmosolyodott, volt egy pillanat, mikor azt hittem észrevett, de aztán tovább siklott a tekintete. Hát persze. Hogy is gondoltam, hogy a több száz lány között majd pont engem vesz észre?

Befejezésként az új albumról énekelte a Loving You Is Easy-t és a What About Love-ot, majd hosszas búcsúzkodás után lefutott a színpadról és a lámpák újra felgyulladtak. Automatikusan indultam volna a kijárat felé, de Sidney újra elkapta a karom és éppen az ellenkező irányba kezdett húzni.

- Most meg hova megyünk? - kérdeztem unottan, mivel már semmi kedvem nem volt ellenkezni vele. Szinte hallottam barátnőm vidám hangját: " Igazán megszokhatnád, hogy ha én eltervezek valamit, véghez is fogom vinni!" Azt meghiszem...

Már csak akkor döbbentem rá, hova igyekszünk, mikor a statiszták mellett elhaladva befordultunk egy folyosóra, amin végtelennek tűnő sorban ajtók sorakoztak. Sidney céltudatosan haladt előre, maga után vonszolva és olyan erővel szorította a kezem, hogy kezdett elgémberedni.

- Te nem vagy normális! - ráztam a fejem, mikor megállt az egyik ajtó előtt, amin jól olvasható betűkkel Austin neve állt és még egy szó: ÖLTÖZŐ.

- Ssh! - tartotta mutatóujját a szám elé, majd fejével az ajtó felé biccentett, ami félig nyitva volt. Nem szólaltam meg, csak hevesen ráztam a fejem. Én ugyan nem fogok hallgatózni! De ugyebár nekem ebbe nincs beleszólásom, ha Sidneyről van szó, így közelebb osontunk az ajtóhoz és bekukucskáltunk a résen.

- Jó voltál, haver! - veregette meg Alex, Austin vállát, majd ledobta magát barátja mellé a kanapéra. Austin elvigyorodott, majd lepacsizott vele.

Egy ideig csak a szuszogása hallatszott, ahogy próbálja visszanyerni a normális légzését. - Itt van. Láttam - szólalt meg váratlanul, mire bennem az ütő is megállt. Csak nem lebuktunk?

- Haver, gáz, hogy a csaj ennyire tapad - közölte Alex tárgyilagosan és egy üveg vizet dobott Austinnak.

Ösztönösen elmosolyodtam, ahogy végigmértem a kimerült fiút, amint izzadt tincseit kisimítja a homlokából, miközben felbontja az ásványvizes palackot és meghúzza.

- Tegnap beszéltem vele és megmondtam, hogy nem akarok tőle többet, de mégis itt van. Mit csináljak, hogy leszálljon rólam? - dünnyögre Austin, miközben áthúzta a fején a pólóját és ledobta az egyik székre. Pillantásom akaratlanul is kidolgozott felsőtestére vándorolt, de gyorsan elkaptam róla a tekintetem és inkább újra a mondandójára összpontosítottam.

- Koptasd le, különben elszalasztod a nagy lehetőséged - tanácsolta Alex, mire Austin csak lemondóan felmordult.

Csak akkor esett le, hogy miről is beszélnek és kellemetlen érzés töltött el. Tehát Alex és Austin között  én vagyok a téma? Görcsbe rándult a gyomrom, mikor felidéztem, miket mondtak. "Gáz, hogy a csaj ennyire tapad", "Mit csináljak, hogy leszálljon rólam?", "Koptasd le".

Villámcsapásként ért a felismerés. Hogyan is gondolhattam azt, hogy Austin és köztem lehetne valami? Hisz ő híres és milliók szeretik, én meg ki vagyok? A bolond szomszéd lány, akivel szánalomból barátkozott. Mennyire hülye voltam, hogy azt hittem, fontos vagyok neki! Én csak egy fejezet voltam az életében, most pedig csak kolonc a nyakán.

Felpillantottam Sidneyre és meg sem próbáltam leplezni az érzelmeimet. - Menjünk innen - suttogtam könnyes szemmel, mire barátnőm csak némán bólintott és vigasztalóan átkarolta a vállamat. Remegő lábbal, a zokogást visszafojtva igyekeztem minél messzebb kerülni Austintól, bár volt egy sejtésem, hogy lehetnék akár a világ másik végén is, a fájdalom akkor is ugyanígy mardosna.

Mielőtt átléptük volna az üvegajtót még visszanéztem és mintha egy kést döftek volna a szívembe. A folyosó végén éppen akkor fordult be egy szőke lány, éppen Austin öltözője felé tartva. Bár előző alkalommal csak hátulról láttam, de a szívemet elöntő kínzó érzés miatt biztosra vettem, hogy sikerült összetalálkoznom Kellyvel.