08th. Kiss in Amusement Park

Hali-hali! :)
Húha, sokat késtem a résszel, meg sem merem nézni, mikor raktam fel az előzőt... Na mindegy. Hoztam a következőt, nagyon megszenvedtem vele, nem lett egy mestermű, pedig tudtam mit akarok írni, csak alig bírtam megfogalmazni. Remélem, a következő már könnyebb lesz.
Köszönöm Szépen a kommenteket, továbbra is várom őket! :) Jó olvasást! x

VIDÁMPARKI CSÓK

Őszintén nem gondoltam volna, hogy a mai lesz életem legrosszabb napja, de sikerült elcsesznem mindent. Vagyis... nem mégsem. Nem csak én vagyok a hibás, bármennyire is próbálja rám kenni a történteket Mr. Szupersztár!

Az egész a fagyizás után kezdődött. Austin közölte velem, hogy két napra Orlandóba mennek az anyukájával. Koncertre. És Alex is velük megy.

Hogy ez miért is olyan lényeges? Hiszen egy egész évig nem beszéltünk, akkor most nem kellene ennyire érdekelnie, ha két napra elutazik. Nem is érdekelne, ha nem pont a születésnapom lenne az egyik kérdéses nap. Sőt, egyáltalán nem zavart volna a dolog, ha legalább megemlíti. De úgy látszik, sikeresen elfelejtette a szülinapomat. Éljenek a gyerekkori legjobb barátok!

Ezért most kedvetlenül ülök a konyhaasztalnál és még nagyi sem tud felvidítani, aki direkt az én kedvenceimet készítette reggelire, elhalmozott ölelésekkel és születésnapi köszöntésekkel. Mégsem örültem, mert azt reméltem, hogy Austin is velem lesz és együtt tölthetjük a születésnapom.

 Egyeseknek ez csak egy nap, nekem azonban igen is fontos, és azt hittem én is vagyok annyira fontos Austinnak, hogy emlékezzen rá, de úgy látszik tévedtem. Nem csak ezzel kapcsolatban, hanem úgy általában - a barátságunkkal. Talán rossz ötlet volt megbocsátani... És akkor a csengő hangja félbeszakította a tépelődésem.

- Allie, téged keresnek! - kiabált be a nagyi pár másodperc múlva.

Hitetlenkedve pattantam fel. Csak nem...? Hát persze, milyen hülye vagyok! Sosem arról volt híres, hogy csak úgy, egyszerűen felköszönt és kész, mindig kitalált valamit, amivel emlékezetessé teheti a szülinapom. A reggelimet félbehagyva, felpattantam és kirohantam az előszobába... ahol megláttam Jordant.

A hirtelen jött boldogságom egy pillanat alatt elillant, de próbáltam továbbra is mosolyt erőltetni az arcomra, mivel nem akartam megbántani a fiút.

- Szia, Allie! Ezt neked hoztam - mosolygott rám szélesen és felém nyújtott egy csokor rózsaszín rózsát, pontosan 17 szálat. - Boldog Szülinapot!

- Köszönöm, nagyon szépek - préseltem  ki magamból a választ és elvéve a virágokat, beljebb invitáltam Jordant. - Egyébként honnan tudtad, hogy ma van? - néztem fel rá, miközben a virágokat szagolgattam.

- Egy kismadár csiripelte - vigyorodott el kerülve a válaszadást, majd aggodalmasan hozzátette. - Remélem, nincs még programod a mai napra?

- Ami azt illeti... - Sokkal szívesebben mondtam volna azt, hogy már elígérkeztem, hogy egy bizonyos fiúval töltöm a napot, de a bizonyos fiú jelenleg tojik rám és a szülinapomra. - Nem, még nincs semmi programom - mosolyodtam el halványan.

- Ez esetben... nem baj, ha elrabollak? Lenne kedved a mai napot velem tölteni?

 Fel voltam készülve a kérdésre, mégis hagytam magamnak pár másodpercet, hogy átgondoljam a dolgot... amin igazából nincs is mit átgondolni, nem igaz? Úgy tűnik, Austint nem érdeklem, Jordan viszont próbál kedves lenni, annak ellenére is, hogy nem is egyszer ráztam le, pont amiatt a tökfej Mahone miatt. Bár most legszívesebben felszaladtam volna a szobámba és a takaró alá bújva, jól kibőgtem volna magam, mégsem hagyhattam, hogy Austin érdektelensége elrontsa a születésnapomat. Ez az én napom és arról kell szólnia, hogy jól érezzem magam!

- Öhm, persze. Nagyon szívesen - mosolyodtam el... most sokkal őszintébben, mint eddig.

 - Szuper! - Jordan arcáról le sem lehetett volna törölni a győzedelmes vigyort.

*****

- Most már elárulod hová megyünk? - tettem fel újra a kérdést, hátha ezúttal más választ kapok, mint az előző tíz alkalommal. Hát, nem kaptam, de reménykedni még szabad.

- Nemsoká megtudod. És egyébként is, aki kíváncsi...

- ...hamar megöregszik - fejeztem be a mondatot a szememet forgatva, Jordan pedig elröhögte magát az arckifejezésemet látva.

- Éppen a meglepetés a lényeg. Ha tudnád mi fog történni, már nem is lenne olyan izgalmas - vigyorodott el és figyelmét elszakítva a vezetésről, egy pillanatra rám nézett.

- Nem tudom mondtam-e már, de utálom a meglepetéseket - fontam keresztbe a karom duzzogva, de nem sokáig bírtam ki, felnevettem, tekintetem az ablak felé fordítottam és figyeltem az elsuhanó fákat.

- Úgyis mindjárt megtudod - jelentette be ünnepélyes hanglejtéssel. - Most pedig csukd be a szemed!

- Micsoda? Nem! - tiltakoztam, de Jordan kérlelő pillantását látva, sóhajtva lehunytam a szemem. Pár másodperc múltán azonban nem bírtam tovább és résnyire nyitva a szemem, kilestem a szempilláim alól, de Jordan pillantása a vesémig hatolt.

- Hé, azt mondtam szem becsuk!

- Jézusom, oké-oké, csak figyeld az utat! Az utat! Nem akarok még meghalni! - csattantam fel ijedten, de inkább összeszorítottam a szemem, mielőtt a tizenhetedik szülinapom lesz az utolsó.

Jordan csak kiröhögött, de egy utolsó pillantást vetve rá, megnyugodhattam, mikor újra a vezetésre koncentrált. Becsuktam a szemem és fejemet az ülésnek döntve a rádiónak szenteltem minden figyelmemet. De úgy tűnik, a világ ma összeesküdött ellenem.

- Kikapcsolnád a rádiót? Kicsit megfájdult a fejem - szóltam oda a fiúnak, bár valószínűleg ez volt a legátlátszóbb kifogás, amivel próbálkozhattam.

Jordan viszont készségesen teljesítette a kérésemet, és Austin Say Your Just A Friend-je pillanatokon belül elhallgatott. Így viszont idegtépő csend vette át a helyét és kezdtem megint úgy érezni, mégsem volt olyan jó ötlet eljönni. Hihetetlen, hogy ha csak Austinra gondolok, már az is mennyire hatással van rám! Egyszerre utálom az érzést, de valamilyen szinten függök is tőle. Kezdek megőrülni...

Öt perc után kezdett kínossá válni a csend, a rádiós incidens rányomta a bélyegét a kedvemre és ezt Jordan is érezte, de néhány perc múlva végre lassítani kezdett, majd teljesen leállította a kocsit.

- Még ne nyisd ki a szemed! - figyelmeztetett, majd hallottam, hogy kiszáll a kocsiból és pár pillanattal később az én oldalam felőli ajtó nyitódását. - Gyere, segítek kiszállni - fogta meg a csuklóm és óvatosan kihúzott a kocsiból. - Oké, még pár lépés - irányított tovább, majd mögém lépett és megfogta a vállam. - Most már kinyithatod!

Szinte még végig sem mondta, már kipattant a szemem és a napsütéstől kicsit hunyorogva néztem körbe, majd széles mosolyra húzódott a szám és csillogó szemekkel fordultam meg, hogy Jordanre nézhessek.

- Jézusom, honnan tudtad, hogy imádom? Köszönöm! - hadartam hálálkodva és szorosan megöleltem a fiút, majd mikor tudatosult bennem, hogy mit is csinálok éppen, visszahúzódtam és zavartan billegtem egyik lábamról a másikra.

- Csak ráhibáztam - kacsintott rám és a kezével előremutatott a bejárat irányába. - Na, bemegyünk vagy inkább itt szeretnél álldogálni? - vigyorgott, mire izgatottan indultam meg a Disney World kapui felé.

*****

- Tessék! - nyújtotta felém Jordan a hatalmas plüssmacit egy elnéző mosollyal, miután sikerült elnyernie a céllövöldés standnál.

- Nézd, milyen aranyos! Köszönöm! - szorítottam magamhoz a plüsst és egy ötéves kislány izgatottságával pillantottam a fiúra.

Az elmúlt másfél órában egyik játéktól a másikig rohangáltunk és nem győztem megköszönni Jordannek, hogy elhozott. Nélküle valószínűleg otthon unatkoznék és talán Austin megengedne egy telefont a fontos teendői között. Ha egyáltalán eszébe jut...

- Hé Allie, gyere! - kapta el a kezem Jordan és a fényképezős masina felé húzott. - Csináljunk képet!

Beültem a kabinba, ő is becsusszant mellém és miután elhúzta a függönyt, kényelmesen elhelyezkedtünk. - Mehet? - kérdezte, mire vigyorogva bólintottam.

Egy csomó képet csináltunk, a legtöbben mindenféle idióta fejet vágtunk vagy éppen szakadtunk a nevetéstől a másik arckifejezését látva. Annyira jól szórakoztam, hogy teljesen megfeledkeztem Austinról és az egész születésnapi herce-hurcáról. Aztán - igazából nem is tudom, hogyan és mikor történt -, de már csak arra figyeltem fel, hogy Jordan arca vészesen közeledik, majd mikor ajkai az enyémhez értek, felvillant a kamera.