07th. Greasing me

Sziasztoook! :)
Most gyors leszek, mert nincs sok időm... tehát, hoztam a következő - azaz a 7. részt - remélem tetszeni fog! Köszönöm Szépen az összes eddigi és (reményeim szerint) ezután érkező kommentet is! Komolyan, ti vagytok a legjobbak! :)   Jó olvasást!
Ui.: Képet majd keresek! :D

VESZTEGESS MEG!

Miután elbúcsúztam Austintól és hajnali ötkor visszabújtam az ágyba, amint a párnához ért a fejem, szinte azonnal le is csukódott a szemem.  Majd mikor valaki(k) az ágyamra ugorva ébresztettek, arcomat a párnába fúrva, kapálózva próbáltam távol tartani magamtól kéretlen látogatóim.

- Hagyjatok már aludni! - mormoltam rekedt hangon, de továbbra is rajtam feküdtek a teljes súlyukkal és nem úgy tűnt, hogy fel akarnának állni, így megkíséreltem lelökni őket. Nem sikerült. Szólnom kell nagyiéknak, hogy korlátozzák a váratlan látogatóim számát. Körülbelül nullára. - Aludni akarok, halljátok? Még csak most feküdtem le!

- Micsoda? - röhögtek össze. - Allie, fél tíz van! - bökött oldalba Alex, mire kelletlenül összerándultam és a hátamra fordultam. - Mit csináltál egész éjszaka, ha nem aludtál?

- Tényleg csak pár percnek tűnt - motyogtam zavartan és fél szememet kinyitva néztem fel rájuk. Alex csak széles vigyorral köszöntött, de Austin arcán láttam, hogy ő is pont annyira kimerült az éjszakai találkánk miatt, mint én. És a tekintetéből valamiért arra következtettem, hogy Alex barátunk nem tud erről.

- Öhm, izé... csak nem bírtam aludni. Biztos sok kólát ittam vagy valami ilyesmi - makogtam össze-vissza, mire Austin alig észrevehetően elmosolyodott és biccentett. - Na, de most húzzatok ki a szobámból és hagyjatok elkészülni - utasítottam őket és hogy nyomatékosítsam a mondandóm, mindkettőjüket meglöktem.

- Gyerünk haver, különben sose lesz kész. Így is hosszú és unalmas óráknak nézünk elébe, mire elindulhatunk - tápászkodott fel Austin (miután hagyta, hogy egy egész percig lökdössem anélkül, hogy akár csak egy kicsit is megérezte volna) és szenvedő arccal Alexre sandított, aki csak némán égnek emelte a szemét és lemondóan sóhajtott.

- Na elmentek ti a... - grimaszoltam felháborodva és megfogtam a párnám, hogy hozzájuk vágjam, de már kint is voltak a szobámból, mielőtt egyáltalán megcélozhattam volna valamelyikőjüket. Csak a röhögésük hallatszott be a csukott ajtón és bármennyire is próbáltam mérges maradni, én sem bírtam ki nevetés nélkül.

*****

- Kimegyek a büfébe, kértek valamit? - hajoltam közelebb a fiúkhoz, hogy halljanak valamit a nagy hangzavarban.

- Alls, az elmúlt fél órában harmadjára mész ki. Fel fogod enni az egész büfét - röhögtek össze. Oké, tény, hogy nem túlzottan kötött le a meccs, de hát lány vagyok, csoda ha nem élvezem, hogy egy rakás ember ordítozik a fülembe?!

- Jól van már, éhes vagyok - motyogtam sértetten. Ha ez így meg tovább, a meccs végére kieszem a büfést a vagyonából. - Na, kell valami vagy nem?

-Egy hotdog - bólintott Austin vigyorogva. Alex meg rávágta, hogy hamburgert kér, sült krumplival, meg chipset, nachost és csípős szószt. És engem hurrogtak le, hogy sokat eszem. Most erre mit mondjak?

Még beálltam a sorba a büfé előtt, céltalanul nézelődtem, így kissé váratlanul ért és össze is rezzentem, mikor egy kéz nehezedett a vállamra. - Ó, szia Jordan - fújtam ki a levegőt mosolyogva, mikor felismertem a deszkás srácot. - Mi a helyzet?

- Allie! Nem voltam biztos benne, hogy tényleg te vagy az - mosolygott rám szélesen és besorolt  mögém, hogy elengedje a mellettünk elhaladókat.

- Ennyire hihetetlen, hogy egy sporteseményen látsz? Biztató - kuncogtam.

- Csak nem tűnsz olyan lánynak, akit leköt egy kosármeccs - tárta szét a karját vigyorogva. És majdnem kiütötte a mögötte álló kezéből a hotdogját. Upsz. - Mahone-ékkal jöttél, igaz? - hervadt le a mosolya, ezért csak bólintottam. - Sejtettem. Csá, Constancio - nézett át a vállam fölött, mire mérgesen megpördültem.

- Phillis - biccentett Alex, aztán figyelmeztető pillantást vetett rám. Szent ég, nem tudnának csak egyetlen egyszer békén hagyni?!

- Megfojtalak Mahone - motyogtam magamnak, mivel biztos voltam benne, hogy ő küldte utánunk Alexet. És lám, ahogy odanéztem, Austin abban a pillanatban kapta el a fejét és úgy tett, mintha végig a meccsre koncentrált volna. Micsoda véletlen egybeesés! Na, persze.

- Minek jöttél utánam? Nyugodtan visszamehetsz, egyedül is meg tudom venni a kaját - sziszegtem mérgesen összevonva a szemöldököm, így próbálva rávenni Alexet, hogy menjen vissza, mert semmi szükség a balhéra. Ehelyett pont az ellenkezőjét tette. Oké, pocsék az arcmimikám és nem vagyok jó a fejben lefojtatott párbeszédekben sem.

- Constancio, lemaradsz a meccsről - fonta össze a karját Jordan gúnyos mosollyal.

- Ahogy te is - vágott vissza Alex, lenéző pillantást vetve a deszkás srácra. Éreztem, hogy ennek a beszélgetésnek semmiképp se lesz jó vége.

- Nagyon aranyos, hogy így véditek Alliet, de talán el kéne gondolkozni, hogy ti vagytok-e neki a megfelelő társaság. Mahone, aki csak játszik a lányokkal és a kis csatlósa, aki falaz neki.

Tudtam, hogy ebből hatalmas baj lesz. Jordan csúnya dolgokat vágott Alex fejéhez és akármennyire is mérges voltam rájuk, most Alexnak adtam igazat.

- Oké srácok, elég volt. Kész, vége! - emeltem fel a hangom. - Jordan, jobb lenne, ha most... - pillantottam a fiúra kérlelően, ugyanis Alexnak veszélyesen vörösödött a feje.

- Már itt sem vagyok. Szia, Allie - tartotta fel a kezét védekezően és egy utolsó gúnyos mosolyt villantva Alexre, lelépett.

- Az a szemétláda. Még egy szó és megemlegette volna - mormolta Alex dühösen, én meg sóhajtva lehunytam a szemem és gyorsan leadtam a rendelést a szemérmetlenül fülelő pultosnak.

Miután visszacipeltük a több kilónyi kaját a helyünkre, tüntetően távolabb ültem a fiúktól és a meccs további részét, egy félig kihűlt salátástálat pusztítva, érdektelen arccal ültem végig. Egyikőjük sem próbált viccelődni vagy beszélgetést kezdeményezni, gyanítom, sütött rólam mennyire "jó" hangulatban ücsörögtem. Személy szerint úgy gondoltam, ha szemmel ölni lehetne, szegény, ártatlan kosarasok már kínok közt vergődnének a pályán.

- Figyu Alls, úgy körülbelül meddig fogsz levegőnek nézni bennünket? - érdeklődött Austin, mikor vége volt a meccsnek és a tömeggel sodródva mi is elhagytuk a lelátót. - Csak azért kérdezem, mert terveztük, hogy beugrunk a FAGYIZÓBA, de ha mégsem szeretnél... - nézett rám olyan mosolyt villantva felém, mint aki jól tudja: most megfogott.

Mit ne mondjak, igaza volt, már a gondolatra is hatalmasakat nyeltem. A FAGYIZÓ (igen csupa nagybetűvel), gyerekkorom óta a kedvenc helyem volt. Itt lehetett kapni a világon a legjobb karamellás fagyit és ezt Austin is tudta. Most komolyan meg akar vesztegetni? Hát, nekem oké.

- Egy időre kidühöngtem magam! - bólintottam komolyan, aztán nevetve meglöktem Austint. - Olyan szemét vagy!

- Milyen? - kérdezett vissza ártatlan mosollyal. - Imádnivalóan szemét? Esetleg aranyosan szemét? - rebegtette a szemét lányosan.

- Inkább idegesítően szemét - javítottam ki angyali mosollyal, mire vigyorogva vállat vont.

- Tudom, hogy így is szeretsz - közeledett felém és csücsörítve nyomott egy puszit a homlokomra. Igen Austin, túlságosan is szeretlek, de te észre sem veszed...

- Hé, engem se hagyjatok ki! - kiabált Alex és nekifutásból felugrott Austin hátára, aki engem karolt át, így majdnem mindhárman előreestünk.

Nevetve ráztam a fejem és kibújtam Austin karja alól, hogy kikerüljek a veszélyes zónából. Bármennyire is tolerálom a viselkedésüket, néha már nekem is sok, amit művelnek!

A kis cukrászda egyik viszonylag félreeső asztalához telepedtünk le, ahová kevesebben láttak be, így kisebb volt az esélye, hogy felismerik Austint. Egy ideig figyeltem, ahogy nyúzzák egymást, aztán eszembe jutott valami.

- Alex, mire célzott Jordan azzal, amiket mondott? - néztem elgondolkodva a fiúra, aki rögtön elengedte Austint és borús tekintettel nézett rám.

- Allie, felejtsd már el azt az idiótát! Csak a levegőbe beszél és akkor is hazudik, amikor kérdez - csattant fel gúnyosan, aztán összepacsiztak Austinnal.

- Csak kérdeztem - rántottam vállat sértetten és valamiért úgy éreztem, hogy meg kell védenem Jordant. - Szerintem meg kedves srác - tettem hozzá, mire váltottak egy "tuti, hogy nincs eszénél" pillantást.

- Oké Alls, veszek neked egy dupla karamellás fagyit, csoki öntettel, meg olyan cukros izével - ajánlotta fel Austin, válaszadás helyett.

- Ötévesnek nézel? - fintorodtam el, de a szemtelen vigyor a szája sarkában elárulta, hogy tisztán látszik rajtam, mennyire lázba hozott a cukros-csokis-karamellás édesség gondolata. De hát tehetek én róla, hogy ilyen isteni fagyit kapni?!