05th. Love Test...bullshit!

Haiii! (:
Remélem nem haragszotok nagyon az áprilisi tréfáért! :D
Meghoztam az 5. részt! Köszönöm Szépen a kommenteket, nagyon örültem - és örülök - nekik! Várom őket továbbra is! Remélem tetszeni fog a rész, ez kivételesen nekem is tetszik! :D  Tehát: Jó olvasást! x

SZERELMI TESZT...MARHASÁG!

Mikor felhívtam anyát végül kiderült, hogy nem volt annyira kiakadva, mint számítottam rá. Na jó, nem volt kifejezetten jó hangulatban, de mire letettük a telefont már sokkal kedvesebb volt a hangja. És jóval halkabb is. Sőt, akkor lett kifejezetten jobb a kedve, mikor elmeséltem, hogy Austinnal megint beszélőviszonyban vagyunk. Mindig is kedvelte a srácot, de hát ki nem?!

Beszéltem pár szót Harryvel is, aki főként valami új akcióhősös meséről hablatyolt, aztán sikerült maradandó halláskárosodást okoznia, mikor belevisított a telefonba - mondván, hogy kezdődik a kedvenc meséje, így már nem voltam olyan érdekes számára.

Határozottan megkönnyebbültem, mikor huszadjára is elköszöntem anyától (mivel mindig talált valami kifogást, hogy ne kelljen leraknunk a telefont) és kinyomtam a hívást. Lehuppantam az ágy szélére és nagy sóhajjal végignyúltam rajta.

Csak most - mikor már sem anya nem követelte, hogy mondjak el minden ezredmásodpercet az Austinnal folytatott békülős beszélgetésből, sem Harry nem ordított a fülembe a meséje főcímdalát énekelve - jutott eszembe, hogy végül is nem derült ki, mi is a Jordan-Austin ellentét alapja... Mindegy, a mai napra elég volt a vitákból, régi barátokból és a fiúkból. Az egyetlen amire most a legnagyobb szükségem volt, az nagyi palacsintája, hivatalosan is bejelenthetem az elválaszthatatlan köteléket közöttünk!

*****

A következő pár nap eléggé nyugisan telt, bár nagyiék megpróbáltak rávenni, hogy menjek be a belvárosba vásárolni vagy hívjam el Austint, esetleg a szomszéd fiút (Jordant), de megmondtam, hogy pihenni jöttem a szünetre, nem pedig fiúkat hajkurászni és pénzt költeni. Persze, nem ártott volna pár ruha és Austinnal is szerettem volna beszélni, de a Jordanes eset óta nem is találkoztunk, én meg úgy voltam vele, hogy ha nem keres, akkor engem sem izgat.

Bár tényleg így lett volna. Igazából percenként néztem a Twittert, hátha kiír valamit, de nem osztott meg semmi olyan információt, ami arra utalt volna, hogy esetleg szándékában állna beszélni a legjobb barátjával. Így inkább csak sétálgattam a parton vagy a hintaágyban ringatózva olvastam (többnyire magazinokat), miközben süttettem magam a napon. Hát, legalább szép színem lesz, ha már nulla társasági életet élek.

- Hé, lustaság! Komolyan gondoltad, hogy egy ilyen napon is csak punnyadsz? Miamiban vagy, nem az Antarktiszon! - ordított rám valaki, mire felkaptam a fejem és gyorsan ülőhelyzetbe tornáztam magam. Épp időben, mert Alex már le is vágódott mellém, pont oda, ahol még egy másodperccel előbb feküdtem.

- Neked is szia...sztok - javítottam ki magam, mikor Austin is kisétált és bepasszírozta magát a másik oldalamra. - Nem is tudtam, hogy te is jössz Miamiba - intéztem Alexhez a szavaimat, közben próbáltam kimenteni a kezei közül a magazint. Csak a vállát vonogatta válaszolva a kérdésemre és Austinnal jót szórakoztak rajta, hogy ő van a poszteren.

- Allie, ugye majd kiteszed a faladra? - mutatta felém Austin az ő képénél kinyitott magazint, így most már az igazi mellett a papír Austin tökéletes mosolyát is bámulhattam.

- Hát persze, ki nem hagynám! Még pont van hely a többi száz mellett - gúnyolódtam és kikapva a kezéből az újságot, kikászálódtam közülük, mielőtt meglátták volna a vörös fejem. Ha Austint pontozni kellene, az ötből ma is tíz pontot kapna. Ez van. - Ki engedett be?

- A nagymamád - néztek egymásra, egy "na szerinted vajon ki lehetett az" pillantással. Igen, elég sűrűn előfordul, hogy nyíltan lehülyéznek.

- Szólnom kell neki, hogy cseréljük le a gyerekzárat - vágtam vissza. - És mivel érdemeltem ki, hogy az én társaságomat akarjátok élvezni? - érdeklődtem, elsősorban Austinnak címezve a szavaim. Napokig felém se szagol, aztán meg úgy jelenik meg, mintha természetes lenne. Mondanám, hogy meglep, de akkor hazudnék.

- Alex unatkozott - vágta rá vállat vonva, amin kicsit meglepődtem. Nem egészen erre a válaszra vártam. Mondjuk egy "azért jöttünk, mert már hiányoztál" jobban megtette volna. De hát, aki a kicsit nem becsüli...

- Szóval, ha Constancio unatkozik, akkor átjöttök és röhögtök rajtam. Igazán jó időtöltés - morogtam és már indultam befelé, mikor szinte egyszerre kaptak utánam és visszahúztak maguk közé.

- Na, ne már! Csak vicceltünk - próbált engesztelni Alex könyörgő pillantással és Austin is hevesen bólogatott, majd mikor látták, hogy nem enyhül a tekintetem, váltottak egy néma pillantást és két oldalról kaptam egy-egy cuppanós puszit.

- Oké-oké, nem haragszom! - nevettem el magam végül és feltápászkodtam közülük. Megint. - Éhesek vagytok?

- Na ná! - ugrottak fel mindketten...illetve csak akartak, de tenyeremet a mellkasukra nyomva visszatartottam őket.

- Isten ments, hogy begyertek! Majd hozok kaját, maradjatok, itt nem okoztok akkora kárt! - szóltam rájuk, mire mint két kisgyerek engedelmesen hátradőltek és vigyorogva bólogattak. Újra elnevettem magam, majd elindultam, hogy kerítsek valami kaját. Az ajtóból még visszanéztem és még éppen láttam, ahogy a hintaágyon szétterpeszkedve rávetik magukat a magazinokra.

Mivel semmi ehetőt nem találtam a konyhában, így gyorsan összedobtam néhány szendvicset és hozzácsaptam még két tábla csokit, valamint néhány csomag Skittlest, tudva, hogy a srácok ölni tudnának a színes drazsékért.Mindent felpakoltam egy nagy tálcára és magam előtt egyensúlyozva kivittem a kertbe.

- Na végre! Azt hittük, hogy sosem érsz vissza - emelte fel a fejét Alex, miközben leraktam a tálcát a kis kerti asztalra és letelepedtem a számomra fent tartott (elég szűkös) helyre a hintaágyon. - Kész vagy már? Mi jött ki? - sürgette Austint.

- Mindjárt - motyogta.

Kíváncsian átlestem Alex válla fölött, hogy megnézzem, mivel szórakoznak és egy hitetlenkedő nyögés szaladt ki belőlem. - Ezt komolyan gondoljátok? - meredtem rájuk felvont szemöldökkel.

- Most miért? - kérdezték teljesen egyszerre, majd izgatott arccal hajoltak vissza az egyik magazinom felé.... ami a "Mennyire vagy szerelmes?" nevezetű tesztnél volt kinyitva és Austin éppen a kitöltésével fáradozott. De miért nem lepődöm meg ezen?

- Kész! - csapta le Austin a tollat és vigyorogva olvasta fel, miszerint " Te aztán igazán leveszed a lábáról a fiúkat". Hát, így jár az, aki csaj magazinban töltöget tesztet.

Miután könnyesre nevettük magunkat Austin szerelmi életének jellemzéséről (komolyan, már fájt a hasam, de amint eszembe jutott Austin arca, újra rám tört a röhögőgörcs), Alex kitalálta a legrosszabb ötletet, ami csak létezhet a világon.

- Allie, most te jössz! - dobta az ölembe a magazint és egy tollat.

- Mi? Nem, én biztos nem csinálom meg! Ez hülyeség! - ráztam a fejem tiltakozva, de ha a fejükbe vesznek valamit, nem tudom eltántorítani őket az ötlettől. Pedig azért megpróbáltam. Tényleg.

- Ha szerinted hülyeség, akkor meg nem mindegy? Csak egy teszt, nem jelent semmit - vonta meg a vállát Austin, de a szemében láttam a pimasz csillogást.

- Oké, ha annyira akarjátok... - sóhajtottam fel. Az ölembe vettem az újságot és karikázni kezdtem a válaszokat, közben a fiúk nekiestek a szendvicseknek és sorban bontották fel a Skittles-ös zacskókat.

- Kész vagy már? - türelmetlenkedett Alex. Legalábbis azt hiszem ezt mondta. Nem voltam biztos benne, mert tele volt a szája az édességgel. Lenéztem a kezemben tartott újságra és átfutottam a válaszokat, majd a pontok alapján rám jellemző leírást. És kétségbeestem. Ezt nem olvashatják el! - Hé! Föld hívja Alliet! - röhögtek fel, majd mielőtt megakadályozhattam volna, Austin kikapta a kezemből a magazint és átdobta Alexnek.

- Tehát, azt írja... - köszörülte meg a torkát Alex, mint aki egy olvasóköri előadásra készül, én pedig lehunyt szemmel felsóhajtottam. - Nézz körül, lehet, hogy a szerelem egy olyan ember személyében talál rád, aki nagyon közel áll hozzád - kezdte az olvasást. - Kevés embertől kapsz ennyi figyelmet és jó tudni, hogy te is éppen ennyit törődsz vele. Mindkettőtöknek számít, mi van a másikkal. Ha baj van, meghallgatjátok egymást, ha sikereket értek el, együtt örültök neki. Talán a legjobb barát lesz az esélyes befutó? Amennyiben ez így marad, ennek a kapcsolatnak van jövője...

Alex olvasott tovább, de én már nem figyeltem rá, sőt már senki nem foglalkozott a teszttel rajta kívül. Mikor ahhoz a részhez ért, miszerint a legjobb barátom a tuti befutó a párkapcsolatom terén, Austin felkapta a fejét és egyenesen rám nézett. Elmélyedtem a kékeszöld szempárban, képtelen voltam elfordítani a fejem. Olyan volt, mintha órák óta csak bámultunk volna egymás szemébe, de az egész nem tarthatott tovább egy percnél.

- Figyeltek egyáltalán? - nézett fel Alex, aki egészen eddig észre sem vette, hogy hallgatóinak száma körülbelülj egy fő. Ő maga. Elkaptam a fejem Austinról és némán bólogatva néztem Alexre.

- Aha, tényleg hülyeség - szólalt meg Austin röhögve és belemarkolt a Skittlesbe, majd Alexszel valami videó játékról kezdtek dumálni .

- Én megmondtam - suttogtam és jó messzire dobtam az a hülye újságot, a hülye teszttel meg a hülye elemzéssel, majd elkeseredve nyúltam egy szendvicsért.