09th. Happy Birthday I.

Ahoii! :)
Na, itt is lennék a következővel, ami úgymond két részben fog felkerülni, mert egybe sok lett volna. Köszönök szépen minden egyes kommentet, a 21 feliratkozót és a díjat is, hamarosan azt is kirakom!
Továbbra is várom a véleményeteket, a részhez pedig jó olvasást! :) x

                                                                             

                                       

    BOLDOG SZÜLINAPOT I.

                                           

Mikor eltávolodtunk egymástól, egy pillanatig ledermedve ültem és fogalmam sem volt, hogy most mégis mit kéne reagálnom. Ez most mégis mi volt?! Szerencsére Jordan helyettem is megoldotta a kínos helyzetet és egyszerűen úgy tett, mintha mi se történt volna.

- Azt hiszem ideje, hogy hazamenjünk - nézett az órájára, majd beleegyezést várva rám nézett. Mivel jelen pillanatban úgy voltam vele, hogy ha kinyitom a szám legfeljebb csak  hisztérikus nevetés fog kitörni belőlem, inkább csak bólintottam.

 Néma csendben tettük meg az utat a kocsiig és az út nagy része is hasonlóképpen telt. A hatalmas plüssmedvét magamhoz szorítottam és kibámultam az ablakon, de igazából nem is láttam semmit, annyira elmerültem a gondolataimban. Semmire nem jutottam, csak a fejem fájdult meg.

- Haragszol? - Jordan kérdése teljesen váratlanul érintett, nem számítottam rá, hogy valamelyikőnk is megtöri majd a csendet.

- Nem... csak nem igazán értem, hogy mit történt... a helyzetet - motyogtam belezavarodva a saját mondandómba.

- Az az igazság, hogy én sem - engedte el egyik kezével a kormányt és tanácstalanul a hajába túrt. Pont mint Austin szokta... 

Te hülye, felejts már el Austint! Épp most csókolt meg egy másik srác és egyébként is, Austint egy kicsit sem érdekled, korholtam magam. Rendben, kezdek úgy viselkedni, mint egy skizofrén. 

Mintha két személyiségem lenne. Két oldalt ülnek a vállamon, az egyikőjük Austin nevét kántálja, a másik pedig arról próbál meggyőzni, hogy Jordan a jó választás. Nincs mese, hivatalosan is megőrültem.

- Allie - szólított meg Jordan, mikor befordult nagyiék felhajtójára és leállította a kocsit. - Tudom, hogy ez kicsit váratlan volt... - Kicsit?! Elég enyhe kifejezés... De inkább nem szóltam semmit. - De szeretném, ha ez nem változtatna a mostani kapcsolatunkon. Illetve, ha te nem akarod, akkor... érted.

Szegény srác annyira belezavarodott a saját mondandójába, de annyira aranyos volt, ahogy próbálta megmagyarázni, hogy önkéntelenül is elnevettem magam.

- Hé, én próbálom menteni a menthetőt, te meg kinevetsz? - nézett rám tetetett felháborodással, de az ő szája sarkában is mosoly bujkált.

- Ne haragudj - mentegetőztem, de egy újabb nevetőroham tört rám. 

Mondtam, hogy ebből vagy sírás vagy röhögőgörcs lesz... Jordan-en látszott, hogy nem igazán tud mit kezdeni a helyzettel. Egy röhögőgörccsel küzdő lány, aki egy óriás plüssmacit szorongat. Hát, tényleg nem mindennapi látvány, ezért inkább igyekeztem erőt venni magamon és többnyire sikerült is. Nem gondoltam, hogy a mai napon nem ez volt az utolsó eset, hogy így kiborulok...

Miután többnyire tisztáztuk a dolgokat ( tehát megbeszéltük, hogy nem sietettünk és tervezünk semmit, inkább a sorsra bízzuk) elbúcsúztam Jordantől és besiettem a házba.

- Megjöttem - kiáltottam el magam, hogy a nagyszüleim is hallják, aztán abba a helyiségbe indultam, ahol az esetek 90%-ában megtalálom nagyit. Vagyis a konyhába. Útközben leültettem Teddyt - klasszikus név, nem volt jobb ötletem - a fotelbe és beléptem a konyhába.

- Allie drágám - mosolygott rám nagyi, mikor letelepedtem az asztalhoz és kiemeltem egy almát a gyümölcsöstálból. - Jól érezted magad? 

- Igen, vicces nap volt - mosolyodtam el. Összességében visszagondolva, tényleg jól éreztem magam és Jordannal rengeteget nevettünk.

- Örülök, hogy jól érezted magad - simított végig a hajamon. - Van neked valami a szobádban - tette hozzá titokzatos mosollyal, mire izgatottan elvigyorodtam, lepattantam a székről és a szobámba siettem.

Ahogy a nagyi mondta, az ágyon tényleg ott várt a meglepetés, szépen becsomagolva. Lehuppantam az ágy szélére és kíváncsian bontogatni kezdtem a csomagot. Ahogy a csomagolás engedett a tárgy előbukkant és egy fényképalbumot pillantottam meg. Mielőtt azonban kinyithattam volna, tekintetem a kis papírdarabra vándorolt, ami akkor eshetett ki, mikor kibontottam az ajándékot.

Lehajoltam érte és széthajtottam.

Alls!

Ha már a szülinapi bulidra nem jöttél el, gondoltam az ajándékod eljuttatom. Boldog Szülinapot!

A

A papír kiesett a kezemből és döbbenetemben még a számat is eltátottam. Nem, az nem lehet! A szám elé kaptam a kezem és könnybe lábadt szemmel bámultam a földre hullott papírdarabra. 

Austin meglepetésbulit rendezett nekem, én meg elmentem egy másik sráccal a vidámparkba. A szívem sajgott a bűntudattól, de mérges is voltam Austinra. Elvégre egész nap nem jelentkezett, honnan kellett volna tudnom, hogy bulit szervez? Nem ülhetek itthon egész nap, arra várva, hogy vajon meglep-e valamivel vagy nem!

"Enyhén" remegő kézzel fellapoztam az albumot, ami úgy hatott, mint egy arculcsapás. Már az első oldalaknál látszott, hogy mennyi munka volt vele. Minden oldalról Austin és az én arcom vigyorgott le. A gyerekkori képektől, egészen a tavalyi évig minden emlékezetes pillanat itt lapult, a kezemben tartott kis könyvben.

Mikor az utolsó oldalra értem, becsaptam az albumot és olyan erővel téptem fel az ajtót, hogy félő volt, kiszakad a helyéről. 

- Hol laknak Austinék? - estem be nagyihoz a konyhába, aki meglepetten pillantott rám a szemüvege fölött. Megismételtem a kérdést, majd mikor nagyi lediktálta a címet, minden további magyarázat nélkül kirohantam a házból.

Körülbelül öt percig tartott, míg megtettem a távot Austinék házáig és rátenyereltem a csengőre. Mikor néhány másodperc elteltével Michelle ajtót nyitott, csodálkozó arccal nézett végig rajtam. Elég ijesztően nézhettem ki, ahogy még mindig légszomjjal küszködök. - Allie?

- Szia - lihegtem, kezemmel a térdemre támaszkodva. - Aus... Austin itthon van? - nyögtem ki nagy nehezen.

- Nincs - ingatta a fejét. - Néhány barátjával kimentek a közeli deszkás pályára. Történt valami?

- Nem, nincs semmi baj - mosolyodtam el fáradtan. - Örülök, hogy látlak - öleltem meg gyorsan, majd nagyihoz hasonlóan, őt is magyarázat nélkül hagyva rohantam tovább.

A pályához közeledve már messziről nevetés és beszélgetés zaja ütötte meg a fülem. Útközben, magamban százszor elismételtem, mit is fogok Austinnak mondani, de ahogy megpillantottam, mintha az összes gondolatot kitörölték volna a fejemből.

A deszkával szórakozott, ide-oda lökdöste magát, majd ugrott párat, végül a palló mellé irányította a gördeszkát. Tekintetemmel követtem az útját. Tulajdonképpen végignéztem, ahogy odagurul egy szőke lányhoz, átölelve a derekát kicsit felemeli és... megcsókolja.

A hazafelé tartó út háromszor annyi ideig tartott, de még így sem volt elég, hogy valamennyire, legalább egy kicsit kitisztuljon a fejem. Halkan csuktam be az ajtót és megpróbáltam hangtalanul felmenni a szobámba, de nagyi kikukkantott a konyhából és mikor meglátta az arckifejezésem, rögtön abbahagyta a sütkérezést.

- Allison drágám, mi a baj? Miért rohantál el úgy? -kérdezte és aggodalmasan szorongatta a kezében tartott konyharuhát. Nem elég, hogy pocsékul éreztem magam, most még bűntudatom is lett, amiért így megrémítettem nagyit.

- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni - motyogtam. - Csak Austinnak van... van barátnője - nyögtem ki és zavartan néztem a nagymamámra, aki csak megértően ölelésre tárta a karját.

- Jajj kincsem...

Itt már nem bírtam tovább, kitört belőlem az eddig visszafojtott zokogás és a nagyi karjába vetettem magam. Komolyan úgy bömböltem, mint egy öt éves, akinek elvették a kedvenc játékát. De végül is, tényleg valami ilyesmiről volt szó, csak sokkal komolyabb értelemben.