Haii, drágáim!❤
Tudom, hogy sokat késett a rész - amiért tényleg ne haragudjatok -, de most itt van, hoztam! Kicsit fura lett, olyan szomorkásnak mondanám, de nekem tetszik, remélem nektek is fog ,valamint most hosszabb is lett, mint szokott! :)
Köszönöm, hogy itt vagytok és vagytok, imádlak benneteket! ❤Jó olvasást!
Ui.: Új szavazás! ✌ xx
ÁTKOZOTT MAGAZINOK
- Szóval Austin Mahone? - kérdezte
felvont szemöldökkel Brad és hátra dőlve a műanyag széken kémlelt
tovább, mire mosolyogva bólintottam. - Hű, nem is gondoltam volna, hogy
ilyen nagymenőkkel barátkozol. Kérhetek egy autogrammot? - vigyorodott
el.
- Én nem vagyok híres, az én aláírásommal nem sokra mennél - nevettem el magam.
Miután
megvettem a Harrynek szánt édességet, visszamentem a kórterembe és
odaadtam neki, mielőtt még anya és George visszatértek volna. Brad is
velem tartott és hitetlenkedve figyeltem, hogy szinte pár perc alatt
belopta magát a kisöcsém szívébe. Úgy, ahogyan az enyémbe is.
Mikor
a szüleim visszaérkeztek, bemutattam nekik a fiút és megkértem anyát,
hogy had menjek le Braddel az első emeleti kis kávézóba. És most, az
elmúlt egy órában a kórház látogatóknak fenntartott részén ültünk és
mindent elmeséltem Bradnek.
Hogy Austin egyre híresebb lett,
elköltözött és megszakadt a kapcsolatunk. Hogy csak egy egyszerű
nyaralást terveztem nagyiéknál, de aztán feltűnt Ő és felforgatott
mindent. Hogy hogyan bocsátottam meg neki és miként jöttem rá
lassacskán, hogy jóval többet érzek iránta, mint barátság. Hogy hányszor
sírtam miatta. Hogy hányszor hittem úgy, hogy Ő nem viszonozza az
érzéseim, aztán hogyan jöttem rá a kosárpályán az igazságra, hogy hogyan
árulta el, hogy Ő is szeret engem.
Jó volt valakinek beszélni
erről és furcsa módon egyáltalán nem feszélyezett, hogy alig másfél
órája ismerem csupán a velem szemben ülő fiút. Meghallgatott, figyelt
rám, megértett és nekem ez épp elég volt, hogy megbízzak benne.
- Rendben, én eleget beszéltem már, most te jössz! Mesélj! - hajoltam előre és megkocogtattam az asztallapot.
- Miről? - ráncolta a homlokát értetlenkedve Brad.
-
Miért vagy itt? Gondolom nem te vagy beteg, akkor nem sétálgatnál a
folyosón, tehát valami más oknak kell lennie - gondolkodtam hangosan. -
Itt dolgozol? Vagy látogatóba jöttél? - noszogattam kedves mosollyal.
Brad
arca pillanatok alatt komolyodott el és felsóhajtott. -
Figyelmeztetlek, az én mesém közel se olyan boldog, mint a tiéd - nézett
rám komoran, mire rögtön megbántam, hogy egyáltalán rákérdeztem a
dologra.
- Ha nem akarsz róla beszélni, nem kell, én megértem ha inkább... - visszakoztam, de gyorsan leintett.
-
Nem, semmi baj - nyugtatott meg. - Igazából jó is, hogy végre
beszélhetek róla valakinek, akit tényleg érdekel is, amit mondok -
válaszolt és a hangjából sütött a keserűség. - A barátnőm miatt
vagyok itt - Mikor kimondta a barátnő szót, egy pillanatra felcsillant a
szeme és boldogság suhant át az arcán, de ezen érzelem helyét gyorsan
átvette az aggodalom. - Brittanyval egy évvel ezelőtt ismerkedtünk meg.
Igazából vicces, mert olyan tipikus, elcsépelt találkozás volt. Egy
házibuliban voltunk és leöntöttem a ruháját, erre ő felhúzta magát,
kiabálni kezdett és felpofozott. Azt hiszem, nem loptam be magam a
szívébe - vigyorodott el az emlék hatására.
Elmosolyodtam a gondolatra, majd a beállt pár másodpercnyi csendet végül én törtem meg. - Aztán mi történt?
- Meghívtam egy italra - jelentette ki úgy, mintha ennek egyértelműnek kellett volna lennie számomra is.
Hitetlenkedve bámultam rá, mire védekezően felemelte a kezeit és felnevetett.
- Ne nézz így rám, elvégre bejött! Mikor ránéztem, ahogy ott áll a foltos ruhájában, csípőre tett kézzel és vörös arccal, már akkor tudtam, hogy az a lány kell nekem. Nem sikerült túl jól a bemutatkozásom ez tény, de én sem lehettem közömbös számára, mert nehezen, de elfogadta a meghívásom. Két hét múlva kezdtünk el járni és - bár a kisebb vitáktól eltekintve -, azt mondhatom, hogy jól megvoltunk, szinte tökéletesen.
Ennél a mondatnál érezhetően megváltozott a hangszíne, ideges lett és a teste megfeszült a székben. Átnyúltam az asztallap fölött és tenyerem rásimítottam ökölbe szorított kezére, amitől egy kicsit ellazult.
- Körülbelül egy hónappal ezelőtt történt - folytatta. - Egyik délután átmentem Brittanyékhoz. Csak tévét néztünk és beszélgettünk, aztán már nem emlékszem mit mondott, amiért csikizni kezdtem. Először nevetett, de hirtelen eltorzult az arca és levegő után kezdett kapkodni - Brad arca fájdalmas grimaszba torzult, ahogy tovább mesélt. - Ha láttad volna... nagyon rosszul volt és majdnem elájult. Hívtam egy mentőt és behozták ide. Nemsokára jobban lett, akkor az orvosok mindenféle vizsgálatokat csináltak és kiderült, hogy.. hogy tüdőrákja van - fejezte be suttogva.
- Jézusom! - kaptam a szám elé a kezem. - Annyira sajnálom, Brad - suttogtam, majd a keze után nyúltam és együttérzően megszorítottam azt.
- Minden nap eszembe jut, hogy ha nem kezdem el csikizni, akkor talán másként alakult volna - motyogta, mire nekem elkerekedett a szemem.
- Brad, ez nem a te hibád! - ellenkezdtem gyorsan, de a fiú csak lehajtotta a fejét és lemondóan megrázta. - Nem te tehetsz róla! - erősködtem. - Inkább hálás lehetnél, amiért akkor történt, mikor vele voltál és segíteni tudtál. És talán jobb is, hogy most derült ki. Az orvosok segíteni fognak és meggyógyul.
Csak néztem a fiút feje búbját. Olyan elveszettnek és szomorúnak tűnt, ahogy ült és kétségbeesetten szorongatta a kezem. Végül felemelte a fejét és rám nézett. - Igazad van. Köszönöm - mosolyodott el halványan. A torkom kellemetlenül összeszorult, így csak bólintottam és viszonoztam a gesztust. - Szeretnél találkozni vele? - tette fel a váratlan kérdést.
- Pe-persze - préseltem ki magamból a választ, mire Brad arca felragyogott és még mindig a kezem szorongatva felpattant, majd az ajtó felé kezdett húzni.
Mikor kiléptünk a kórház folyosójára, újra megcsapott az érzés, hogy mennyire utálok itt lenni, de most társult hozzá az is, hogy találkozni fogok Brad barátnőjével. Még sosem találkoztam olyan emberrel, akinek ilyen vagy akár csak hasonló betegsége lett volna. Nem beszélve a tünetekről... féltem, hogy mit fogok látni, ugyanúgy, mint Harrynél.
Brad csak ment előre, én pedig nem tehettem mást, követtem őt. - Pár órára ott hagyhattam Brit-et, mert a szülei bejöttek hozzá, ezért én olyankor általában hazamegyek átöltözni vagy enni valamit - magyarázta, miközben tovább róttuk a klórszagú folyosót. - Tudod, a szülei nem éppen úgy gondolkodnak, mint te - tette még hozzá egy jelentőségteljes pillantást vetve rám.
Mikor pár másodperc múlva el jutott a tudatomig, hogy mire is gondol, kis híján eltátottam a szám a megdöbbenéstől. Reagálni azonban már nem volt időm, mert Brad megtorpant egy ajtó előtt, résnyire nyitva bekukkantott, majd hátrafordult. - Gyere!
Követtem őt a szobába, ami hajszálra ugyanolyan volt, mint Harryé, azzal a különbséggel, hogy míg kisöcsém szobája tele volt lufikkal és plüssállatokkal, ebben a helyiségben csupán néhány csokor virág kapott helyet.
Miután körbenéztem a szobában, tekintetem megállapodott a szoba lakóján. Igazából nem tudom mire számítottam - talán rengeteg műszerre és egy sápadt, öntudatán kívüli, a halál szélén álló lányra -, ehelyett viszont megkönnyebbülve vettem észre, hogy Brittany nem néz ki halálos betegnek. Sőt, még betegnek sem.
Attól eltekintve, hogy kissé sovány volt és sápadt, a betegség tüneteinek nyoma sem volt rajta. Szőkésbarna haja hosszan omlott le a párnára, szépen körülölelve nyugodt arcát. A szeme csukva volt, azt hittem, hogy alszik, de mikor Brad leült az ágya szélére és fölé hajolva egy puszit nyomott az arcára, a lány elmosolyodott és kinyitva a szemét, karjait Brad nyaka köré kulcsolta.
- Szia - Annyi melegség volt a hangjában, hogy önkéntelenül is megszorítottam a kezemben tartott telefonom, Austinra gondolva.
- Szia, gyönyörűm - simított végig Brad Brittany arcán és rajongó tekintettel leste a lány minden mozdulatát. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam, amiért betolakodtam a bensőséges pillanatukba, mikor Brad kicsit hátrébb húzódott, így Brit meglátott engem. - Hoztam egy vendéget. Ő Allie. Ma találkoztam vele, beszéltem neki rólad és szeretett volna megismerni - folytatta a magyarázatot, mikor a lány felhúzott szemöldökkel, kérdőn nézett rá.
- Szia - intettem neki mosolyogva. - Brad rengeteget mesélt rólad.
- Hello - Gyanakodva, sőt, majdnem hűvösen viszonozta a köszönésem. - Hát, én meg nem tudom, hogy te ki vagy. Miért beszéltél rólam? Tudod, hogy nem szeretem, ha bárkinek is beszélsz a betegségemről - fordult vissza a fiúhoz, figyelmen kívül hagyva, hogy én is a szobában vagyok, ami azért rosszul esett, valljuk be. Nem tettem semmit, csak megpróbáltam kedves lenni, mégis ilyen elutasító.
- Brit, kérlek. Allie csak... csak meg akart téged ismerni - győzködte Brad. - Hé, nem fogod elhinni! Allie ismeri Austin Mahone-t! - bukott ki belőle hirtelen, mire Brittany meglepetten kapta rám a tekintetét.
- Tényleg? - csúszott ki a száján a kérdés, mielőtt megakadályozhatta volna és kíváncsian méregetett, mire még mindig mosolyogva bólintottam.
Fél óra múlva még mindig Brittany szobájában ültem és nevetve meséltem egy régi történetet, mikor Austin és én lovagolni mentünk és Austin addig ügyetlenkedett, hogy leesett a lóról.
Ahogy egyre többet beszéltünk, Brittany tekintetéből fokozatosan eltűnt az ellenszenv és őszinte érdeklődéssel hallgatta, mit mesélek. Brad időközben lement, hogy forró csokit hozzon mindnyájunknak, így csak ketten maradtunk a szobában.
- Ne haragudj, hogy olyan bunkó voltam az elején - bukott ki hirtelen belőle, mire meglepetten pillantottam rá. - Csak te olyan szép vagy és mindig tartok tőle, hogy Brad egyszer majd talál egy nálam sokkal szebb lányt, ami ugye nem nehéz - mutatott végig magán -, és én itt maradok egyedül. Így is borzalmasan festek, csoda, hogy képes mindennap rám nézni. Félek, hogy egyszer elhagy és azt nem bírnám ki. Szóval sajnálom, tényleg - hadarta el egy szuszra.
- Hé, ne mondj ilyet! - Közelebb csúsztam az ágyához és kezemet az alkarjára simítottam. - Brad tényleg szeret téged, látom a tekintetén, mikor rád néz. Nekem amúgy is ott van Austin, akármi is van vele, mivel mostanában nem sűrűn keres - húztam el a szám cinikusan.
- Nagyon irigyellek, ugye tudod? - emelte rám a tekintetét fintorogva, mire felkuncogtam. - Fantasztikus lehet Austin legjobb barátjának lenni. Bárcsak találkozhatnék vele - ömlengett ábrándos hangon. - De valószínűleg ez sosem következik be. Életem végéig itt feküdhetek - tette hozzá szomorúan.
- Hidd el, nem olyan felhőtlen dolog Austin barátjának lenni. Mostanában sokat veszekedtünk és Austinnak is vannak rossz szokásai - próbáltam jobb kedvre deríteni. - De hamarosan meggyógyulsz és akár a koncertjére is elmehetsz - biztattam mosolyogva.
- Köszönöm, Allie - sóhajtott fel, a takaróját bámulva. - Mindent. Brad megváltozott, mióta beszélt veled. Sokkal vidámabb és visszatért belé az életkedv.
- Csak meggyőztem róla, hogy nem kell aggódnia miattad - válaszoltam őszintén.
Brittany nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de nyílt az ajtó és Brad lépett be, egyik kezében a három pohár forró csokit egyensúlyozva, a másikban pedig néhány újságot legyezgetett.
- Az italuk, hölgyeim - nyújtotta felénk gálánsan a poharat, mire mindketten elnevettük magunkat, miközben átvettük a gőzölgő italt. - És hoztam néhány magazint, tudom, hogy mennyire imádod ezeket - tette le Brit ölébe a újságokat.
- Jajj, köszönöm - csillant fel a lány szeme és ölébe húzva az egyiket, kinyitotta és fél kézzel lapozgatni kezdte, közben a forró csokiját iszogatta.
Én viszont dermedten szorongattam a saját italomat a kezemben és Brit magazinjának címlapján virító egyik cikkre bámultam. - Brittany, megnézhetem? - mutattam rá arra a magazinra,ami engem érdekelt.
- Persze - mosolygott rám a lány, mit sem sejtve és a kezembe nyomta az újságot. Gyorsan fellapoztam a kérdéses oldalnál és olvasni kezdtem. Ezt nem hiszem el...
- Meghívtam egy italra - jelentette ki úgy, mintha ennek egyértelműnek kellett volna lennie számomra is.
Hitetlenkedve bámultam rá, mire védekezően felemelte a kezeit és felnevetett.
- Ne nézz így rám, elvégre bejött! Mikor ránéztem, ahogy ott áll a foltos ruhájában, csípőre tett kézzel és vörös arccal, már akkor tudtam, hogy az a lány kell nekem. Nem sikerült túl jól a bemutatkozásom ez tény, de én sem lehettem közömbös számára, mert nehezen, de elfogadta a meghívásom. Két hét múlva kezdtünk el járni és - bár a kisebb vitáktól eltekintve -, azt mondhatom, hogy jól megvoltunk, szinte tökéletesen.
Ennél a mondatnál érezhetően megváltozott a hangszíne, ideges lett és a teste megfeszült a székben. Átnyúltam az asztallap fölött és tenyerem rásimítottam ökölbe szorított kezére, amitől egy kicsit ellazult.
- Körülbelül egy hónappal ezelőtt történt - folytatta. - Egyik délután átmentem Brittanyékhoz. Csak tévét néztünk és beszélgettünk, aztán már nem emlékszem mit mondott, amiért csikizni kezdtem. Először nevetett, de hirtelen eltorzult az arca és levegő után kezdett kapkodni - Brad arca fájdalmas grimaszba torzult, ahogy tovább mesélt. - Ha láttad volna... nagyon rosszul volt és majdnem elájult. Hívtam egy mentőt és behozták ide. Nemsokára jobban lett, akkor az orvosok mindenféle vizsgálatokat csináltak és kiderült, hogy.. hogy tüdőrákja van - fejezte be suttogva.
- Jézusom! - kaptam a szám elé a kezem. - Annyira sajnálom, Brad - suttogtam, majd a keze után nyúltam és együttérzően megszorítottam azt.
- Minden nap eszembe jut, hogy ha nem kezdem el csikizni, akkor talán másként alakult volna - motyogta, mire nekem elkerekedett a szemem.
- Brad, ez nem a te hibád! - ellenkezdtem gyorsan, de a fiú csak lehajtotta a fejét és lemondóan megrázta. - Nem te tehetsz róla! - erősködtem. - Inkább hálás lehetnél, amiért akkor történt, mikor vele voltál és segíteni tudtál. És talán jobb is, hogy most derült ki. Az orvosok segíteni fognak és meggyógyul.
Csak néztem a fiút feje búbját. Olyan elveszettnek és szomorúnak tűnt, ahogy ült és kétségbeesetten szorongatta a kezem. Végül felemelte a fejét és rám nézett. - Igazad van. Köszönöm - mosolyodott el halványan. A torkom kellemetlenül összeszorult, így csak bólintottam és viszonoztam a gesztust. - Szeretnél találkozni vele? - tette fel a váratlan kérdést.
- Pe-persze - préseltem ki magamból a választ, mire Brad arca felragyogott és még mindig a kezem szorongatva felpattant, majd az ajtó felé kezdett húzni.
Mikor kiléptünk a kórház folyosójára, újra megcsapott az érzés, hogy mennyire utálok itt lenni, de most társult hozzá az is, hogy találkozni fogok Brad barátnőjével. Még sosem találkoztam olyan emberrel, akinek ilyen vagy akár csak hasonló betegsége lett volna. Nem beszélve a tünetekről... féltem, hogy mit fogok látni, ugyanúgy, mint Harrynél.
Brad csak ment előre, én pedig nem tehettem mást, követtem őt. - Pár órára ott hagyhattam Brit-et, mert a szülei bejöttek hozzá, ezért én olyankor általában hazamegyek átöltözni vagy enni valamit - magyarázta, miközben tovább róttuk a klórszagú folyosót. - Tudod, a szülei nem éppen úgy gondolkodnak, mint te - tette még hozzá egy jelentőségteljes pillantást vetve rám.
Mikor pár másodperc múlva el jutott a tudatomig, hogy mire is gondol, kis híján eltátottam a szám a megdöbbenéstől. Reagálni azonban már nem volt időm, mert Brad megtorpant egy ajtó előtt, résnyire nyitva bekukkantott, majd hátrafordult. - Gyere!
Követtem őt a szobába, ami hajszálra ugyanolyan volt, mint Harryé, azzal a különbséggel, hogy míg kisöcsém szobája tele volt lufikkal és plüssállatokkal, ebben a helyiségben csupán néhány csokor virág kapott helyet.
Miután körbenéztem a szobában, tekintetem megállapodott a szoba lakóján. Igazából nem tudom mire számítottam - talán rengeteg műszerre és egy sápadt, öntudatán kívüli, a halál szélén álló lányra -, ehelyett viszont megkönnyebbülve vettem észre, hogy Brittany nem néz ki halálos betegnek. Sőt, még betegnek sem.
Attól eltekintve, hogy kissé sovány volt és sápadt, a betegség tüneteinek nyoma sem volt rajta. Szőkésbarna haja hosszan omlott le a párnára, szépen körülölelve nyugodt arcát. A szeme csukva volt, azt hittem, hogy alszik, de mikor Brad leült az ágya szélére és fölé hajolva egy puszit nyomott az arcára, a lány elmosolyodott és kinyitva a szemét, karjait Brad nyaka köré kulcsolta.
- Szia - Annyi melegség volt a hangjában, hogy önkéntelenül is megszorítottam a kezemben tartott telefonom, Austinra gondolva.
- Szia, gyönyörűm - simított végig Brad Brittany arcán és rajongó tekintettel leste a lány minden mozdulatát. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam, amiért betolakodtam a bensőséges pillanatukba, mikor Brad kicsit hátrébb húzódott, így Brit meglátott engem. - Hoztam egy vendéget. Ő Allie. Ma találkoztam vele, beszéltem neki rólad és szeretett volna megismerni - folytatta a magyarázatot, mikor a lány felhúzott szemöldökkel, kérdőn nézett rá.
- Szia - intettem neki mosolyogva. - Brad rengeteget mesélt rólad.
- Hello - Gyanakodva, sőt, majdnem hűvösen viszonozta a köszönésem. - Hát, én meg nem tudom, hogy te ki vagy. Miért beszéltél rólam? Tudod, hogy nem szeretem, ha bárkinek is beszélsz a betegségemről - fordult vissza a fiúhoz, figyelmen kívül hagyva, hogy én is a szobában vagyok, ami azért rosszul esett, valljuk be. Nem tettem semmit, csak megpróbáltam kedves lenni, mégis ilyen elutasító.
- Brit, kérlek. Allie csak... csak meg akart téged ismerni - győzködte Brad. - Hé, nem fogod elhinni! Allie ismeri Austin Mahone-t! - bukott ki belőle hirtelen, mire Brittany meglepetten kapta rám a tekintetét.
- Tényleg? - csúszott ki a száján a kérdés, mielőtt megakadályozhatta volna és kíváncsian méregetett, mire még mindig mosolyogva bólintottam.
Fél óra múlva még mindig Brittany szobájában ültem és nevetve meséltem egy régi történetet, mikor Austin és én lovagolni mentünk és Austin addig ügyetlenkedett, hogy leesett a lóról.
Ahogy egyre többet beszéltünk, Brittany tekintetéből fokozatosan eltűnt az ellenszenv és őszinte érdeklődéssel hallgatta, mit mesélek. Brad időközben lement, hogy forró csokit hozzon mindnyájunknak, így csak ketten maradtunk a szobában.
- Ne haragudj, hogy olyan bunkó voltam az elején - bukott ki hirtelen belőle, mire meglepetten pillantottam rá. - Csak te olyan szép vagy és mindig tartok tőle, hogy Brad egyszer majd talál egy nálam sokkal szebb lányt, ami ugye nem nehéz - mutatott végig magán -, és én itt maradok egyedül. Így is borzalmasan festek, csoda, hogy képes mindennap rám nézni. Félek, hogy egyszer elhagy és azt nem bírnám ki. Szóval sajnálom, tényleg - hadarta el egy szuszra.
- Hé, ne mondj ilyet! - Közelebb csúsztam az ágyához és kezemet az alkarjára simítottam. - Brad tényleg szeret téged, látom a tekintetén, mikor rád néz. Nekem amúgy is ott van Austin, akármi is van vele, mivel mostanában nem sűrűn keres - húztam el a szám cinikusan.
- Nagyon irigyellek, ugye tudod? - emelte rám a tekintetét fintorogva, mire felkuncogtam. - Fantasztikus lehet Austin legjobb barátjának lenni. Bárcsak találkozhatnék vele - ömlengett ábrándos hangon. - De valószínűleg ez sosem következik be. Életem végéig itt feküdhetek - tette hozzá szomorúan.
- Hidd el, nem olyan felhőtlen dolog Austin barátjának lenni. Mostanában sokat veszekedtünk és Austinnak is vannak rossz szokásai - próbáltam jobb kedvre deríteni. - De hamarosan meggyógyulsz és akár a koncertjére is elmehetsz - biztattam mosolyogva.
- Köszönöm, Allie - sóhajtott fel, a takaróját bámulva. - Mindent. Brad megváltozott, mióta beszélt veled. Sokkal vidámabb és visszatért belé az életkedv.
- Csak meggyőztem róla, hogy nem kell aggódnia miattad - válaszoltam őszintén.
Brittany nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de nyílt az ajtó és Brad lépett be, egyik kezében a három pohár forró csokit egyensúlyozva, a másikban pedig néhány újságot legyezgetett.
- Az italuk, hölgyeim - nyújtotta felénk gálánsan a poharat, mire mindketten elnevettük magunkat, miközben átvettük a gőzölgő italt. - És hoztam néhány magazint, tudom, hogy mennyire imádod ezeket - tette le Brit ölébe a újságokat.
- Jajj, köszönöm - csillant fel a lány szeme és ölébe húzva az egyiket, kinyitotta és fél kézzel lapozgatni kezdte, közben a forró csokiját iszogatta.
Én viszont dermedten szorongattam a saját italomat a kezemben és Brit magazinjának címlapján virító egyik cikkre bámultam. - Brittany, megnézhetem? - mutattam rá arra a magazinra,ami engem érdekelt.
- Persze - mosolygott rám a lány, mit sem sejtve és a kezembe nyomta az újságot. Gyorsan fellapoztam a kérdéses oldalnál és olvasni kezdtem. Ezt nem hiszem el...
Ááááá*-* Szegény Brit:( Brad meg olyan kis édes hogy így törődik vele:3 Viszont nekemmár hiányzik Austin a történetből,és szerintem ezzel nem csak én vagyok így...:DD Nagyon jó rész lett, gyorsan hozd a kövit <3 Xxx.
VálaszTörlésBevallom, először nem ezt akartam beleírni Braddel kapcsolatban, de örülök, hogy jött az isteni szikra! :D
TörlésAkkor remélem most örülni fogsz, ugyanis Austin visszatér a következő részben! :) xx
Nagyooooooon jó lett :) imádoooooom <3
VálaszTörlésBiztos, hogy Allie-ről vagy valami másik lányról lesz szó az újságban..:DD
Várooom a következőt!:) <3
Ès nem siettetlek, mert tudom, hogy milyen mikor rengeteg dolgod van és nem tudod melyiket csináld..de azért amilyen hamar csak tudod, hozd a következőt!:))
Ölel, Luu :)
Köszönöm Szépen! <3
TörlésNem jársz rossz úton... most ki is fog derülni a következő részből, hogy mi volt abban az újságban! :)
És köszönöm, hogy megérted, én se mondhattam volna pontosabban! :) xx
wáááááá pont a legjobb résznél. :(
VálaszTörlésamúgy nagyon király lett :D
siess a következővel!! :D
Már megszokhattad tőlem :P Köszönöm, a következő percek kérdése és fent lesz! :) x
TörlésÁhhh, nagyon jó lett *-*. Gondolom Autin és egy másik lányt látott meg az újságban Allie. :(
VálaszTörlésKöszönöm :) Te is jól ötletelsz, de ha elolvasod a következő részt, ki fog derülni pontosan! :)
TörlésOMFG.*ooooo* annyira, de annyira imádom a blogod!♥
VálaszTörlésEgy hete kapcsoltam rá a "most megakarok tudni mindent Austin Mahone-ról" témára és hát ennek keretében elkezdtem olvasni a blogod. Este nyolctól egészen éjfélig bújtam a tabot, de mire a tizenkilencedik fejezet végére értem és végre ágyba bújtam, rájöttem, hogy egy átvirrasztott éjszakával is megajándékoztál természetesen a roppant fantasztikus blog mellett. Órákon keresztül kattogott az agyam, az eddigieken, és az én általam kreált folytatáson. Bár tuti, hogy az én szerelmes maszlagomból, amit kiötlöttem, nem lesz semmi, mert ezer százalék, hogy nem úgy fogod folytatni a blogod - vagyis nagyon remélem.xdd - mégis imádkozom azért, hogy Alls és Austin minnél hamarabb egymáséi legyenek!:)
Amúgy, ha már majdnem mindenki tippelget, hogy Allie mit fog olvasni az újságban, akkor már én is elmondom a véleményem!:3
Szerintem a repülőtéren elcsattanó omniózus csókrol lehet szó, ugyanis nem hinném, hogy a családon és a barátokon kívűl más nem látta a nagy tömegből Austin Mahone-t, egy bizonyos lánnyal. Tuti, hogy valamilyen lesifotós vagy újságíró van a dologban, de remélem, ha így is lesz, akkor bem lesz több balhé az új pár között.:)
Bocsánat a több kilóméteres monologért, de ezt ki kellett adnom magamból.:3
Csók: AudreyC.
Drága!❤
TörlésKöszönöm Szépen a hosszú kommentet, sokat jelent, hogy szántál rám ennyi időt! :)
Örülök, hogy ötletelsz és nem is jársz rossz úton! Remélem tetszeni fog a folytatás! :)
Ne kérj bocsánatot, inkább ennél csak hosszabb kommenteket kapjak, azt kívánom! Köszönet érte!
Puszi, Fruzsi xx
Nekem tetszett, várom a következőt!:))
VálaszTörlésKöszönöm szépen, percek kérdése és hozom! :)
TörlésDrága Fruzsi, ez igazságtalan!
VálaszTörlésImádom, de ez nem igazságos! Mi az, hogy itt hagyod abba? :D Kérem a folytatást, nagyon tetszett. Bard édes, s a barátnőjét is megkedveltem. Kíváncsi vagyok mi van Austinnal az újságban. Siess*-*
Ölel, Vivi
Drága Vivi!❤
TörlésÖrülök, hogy kedveled Britet és Bradet, én is megszerettem őket! :)
Azt, hogy mi van az újságban és mi fog történni azután, perceken belül olvashatod! xx
Drágaszágom!
VálaszTörlésAhh, te arra pályázol, hogy kikészíts? Mert jó úton haladsz. Egyet értek Vivivel, ez igazsgátalan! Idegbeteg vagyok, mert így hagytad abba, lefejelnék valakit most... :'DD
Egyébkétn imádtam, mint mindig. De ez nem újdonság. Hiszen amit te írsz azt csak szeretni lehet. Egyébként Brad még mindig nem a szívem csücske, de egy fokkal jobban bírom. Viszont Brittany-t az első percben megszerettem és a szívembe zártam. Kedvelem azt a lányt. (:
Az újság... Véleményem szerint nem egy másik lányról és Austinról fog olvasni Allie. Hanem Magáról!!!! Szerintem, de majd kiderűl.
Készülj fel mindjárt megyek és zaklatlak fb-én. ;)
Ölel, Flóraa.
Ui.: Ellopta Vivi a köszönésemet, őt fogom lefejelni. xd
Darlin!❤
TörlésIgen, többnyire arra pályázok, hogy minél izgatottabban várjátok a következő részt! :D
Nem tudom, én valahogy Bradet is megszerettem, ugyanúgy, ahogy Britet is, szinte már akkor, mikor még meg sem született a karaktere a fejemben.
Hmm, lehet, hogy igazad van, de lehet, hogy nem! :P
Megtudod, ha elolvasod a következőt! :)
Ui.: Hát, előre sajnálom szegényt, nagyon harciasnak tűnsz most! :D
Na ezt én sem hiszem el! A legjobb résznél hagyod abbaa...
VálaszTörlésNagyon szeretem olvasni, ahogy írsz, annyira tehetséges vagy. Úgy érzem, miközben olvasom, mintha a kisujjadból ráznád ki az egész történetet. Olyan laza az egész, de közben meg annyira lényegretörő és izgalmas..
Várom a következő részt!
xoxo
Köszönöm Szépen, aranyos vagy, nagyon jól estek a szavaid! :)
TörlésA következő rész mindjárt fel is kerül! :) xx