2013. július 17., szerda

19th. I'm Brad

Sziasztok drágák!❥
 So so so so so sorry, amiért ennyi kellett várni a következő részre, de idő kellett, mire sikerült kigondolni a folytatást! Mindenesetre, remélem tetszeni fog, az eleje olyan depis, de a vége már sokkal jobb hangulatú és - mint a képről is látszik - van egy új beugró szereplőnk! :)
Viszont észrevettem, hogy megfogyatkoztak a kommentek. Nem tetszik a történet menete? 
Na, mindegy, nem papolok, a véleményeket örömmel fogadom, tényleg és jó olvasást! xx

Ui.: MEGNYÍLT A JANSOKIANSOS BLOGOM, ÉS MIVEL 48 SZAVAZAT ÉRKEZETT ARRA, HOGY OLVASNÁTOK, ÍGY TESSÉK: http://dareordare-beaubrooks.blogspot.hu/
 
BRAD VAGYOK

Amint megálltunk a kórház parkolójában, kiugrottam a kocsiból és türelmetlenül billegtem egyik lábamról a másikra, amíg George-ra vártam. Mikor végre sikerült bezárnia a kocsit, sietve indultunk a bejárat felé. 

George egyenesen a lift felé vette az irányt, én pedig egyre idegesebben követtem. Mindig is utáltam a kórházakat. Lehangoló volt az örökös fertőtlenítő szag és a rengeteg beteg ember, még akkor is, ha tudtam, hogy itt a segítségnyújtás és gyógyítás a cél.

A lift a harmadikon állt meg és, mikor csilingelve kinyílt az ajtó, George mögött lépkedve elhagytam a szerkezetet. A férfi megszaporázta a lépteit és a folyosó másik vége felé indult. A 217-es számot viselő kórterem ajtaja előtt viszont megtorpant és félreállva, várakozó pillantással tekintett rám.

Nagyot nyeltem és közelebb lépve az ajtóhoz, kezemet a kilincsre helyeztem. Tartottam tőle, hogy mit fogok odabent látni, féltem belépni és rájönni, hogy Harry talán rosszabbul van, mint gondoltam.

- Menj csak - tette kezét a vállamra bátorítóan, mire bólintottam és lassan lenyomtam a kilincset.

A lehető leghalkabban nyitottam ki az ajtót és beljebb léptem, hogy George is követni tudjon. Az első dolog, amit észrevettem, az a rengeteg pittyegő műszer, Harry ágya körül. Majd a tekintetem a hófehér ágytakaróra és az az alatt fekvő apró testre vándorolt és szememet elöntötte a könny.

- Allie! Ó, istenem! - suttogta anya, aki egészen eddig Harry kezét szorongatta, most viszont amint észrevett, felpattant a kényelmetlen kórházi székről és felém igyekezett.

- Anya! Úgy hiányoztál! - motyogtam alig hallhatóan és olyan szorosan öleltem magamhoz, ahogy csak tudtam. Egy pillanatig, egy egészen apró másodpercig úgy éreztem, hogy végre minden rendben van, de anya elhúzódott tőlem és sietve visszaült az ágy mellé, így én is visszazuhantam a kéretlen valóságba.

- Hogy van? - tettem fel ismét a kérdést, amit már Georgetól is megkérdeztem a kocsiban, ahogy remegő lábbal én is közelebb araszoltam és tekintetem a kisöcsémre szegeztem. Éppen aludt. Kócos haja most még összekuszáltabban keretezte sápadt arcát, ami leginkább a fehér takaróra hasonlított, a hatalmas ágyban pedig még apróbbnak tűnt, mint egyébként. Meg szakadt a szívem, hogy így kell látnom. Olyan törékeny...

- Az orvosok szerint jobban, de én nem tudom... Nem látok semmi javulást. Egyszerűen nem értem... Édes istenem, mi lesz ha... - szipogott anya a szemét törölgetve, majd kezébe temette az arcát és újra sírni kezdett.

George és én szinte egyszerre mozdultunk és két oldalról átöleltük anyát, aki a székben összekuporodva zokogott. - Semmi baj, anya, nem lesz semmi baj - ismételgettem kétségbeesetten, de tudtam, hogy ezek csak üres szavak. Az egyetlen, amit most tehetünk az az, hogy reménykedünk, hogy Harryvel minden rendben legyen.

~***~

Egy hét telt el, mióta eljöttem Miamiból. Zsúfolt hét volt, történtek jó és rossz dolgok is, de kétségkívül a legörömtelibb fejlemény az volt, mikor Harry tegnap felébredt. Igaz, hogy elég gyenge és nem beszél sokat, viszont rengeteget alszik, de az orvosok szerint túl van az életveszélyen és az állapota stabil!

Anyával felváltva sírtunk és ölelgettük a kisöcsémet és hiába próbálta elrejteni, George szemében is felfedeztem néhány könnycseppet, amit a boldogság csalt elő. Mindenki szívéről mázsás kő esett le és sokkal bizakodóbban néztünk a jövő elé.

Illetve ezzel a dologgal kapcsolatban... de ahogy Harry kezdett egyre jobban lenni és képes voltam más dolgokra is odafigyelni, feltűnt, hogy mióta eljöttem, Austin nem is keresett. Se egy üzenet, se egy hívás, de tényleg. Semmi. Oké, arról volt szó, hogy ha visszamegyek mindent tisztázunk, de azért jól esett volna, ha érdeklődik. Ha nem is felőlem, legalább Harry állapotáról. Megpróbáltam elterelni a figyelmem, de egyre többször kaptam magam azon, hogy Austin jár a fejemben és az, hogy vajon miért nem jelentkezik.

- Alls, hallod?

Meglepetten ugrottam egyet, amikor valaki rácsapott a lábamra. Felpillantottam a telefonomból, amit egészen eddig szuggeráltam és Harryre pillantottam.

- Na, mi az, öcskös? - kérdeztem vigyorogva, majd közelebb hajoltam, hogy összeborzolhassam a haját és egy puszit nyomhassak az arcára. Mióta Harry kezdi visszanyerni a hiperaktív énjét, a mi hangulatunk is látványosan javul. Főleg anyáé, aki már arra is hajlandó, hogy itt hagyja Harryt és lemenjen George-dzsal ebédelni.

- Éhes vagyok - nyafogott és száját legörbítve nézett fel rám. Tisztában voltam vele, hogy ez a pillantás semmi jót nem jelent, de mit sem sejtő mosollyal mégis feltettem a kérdést.

- És mit szeretnél enni?

Mielőtt válaszolt volna gyorsan az ajtó felé sandított, majd közelebb hajolt az arcomhoz, mintha valami titkos dologról lenne szó. Az egész helyzet rém vicces volt, de komolyságot erőltettem magamra és faarccal vártam a válaszát. - Tudod, van az a gumicukor... - rebegtette a szempilláját.

- Harry, a doki azt mondta, hogy nem ehetsz ilyesmit és anya sem örülne neki - dőltem hátra a székben és összevont szemöldökkel néztem rá.

- De Allieeeee - nyöszörögte, elhúzva a nevem utolsó betűjét.

- Rendben-rendben! - emeltem fel a kezem megadóan, mire Harry arca rögtön felvidult. - Egy feltétellel! - emeltem fel a mutatóujjam, mielőtt elbízza magát. - A vacsorát meg kell enned!

- Oké - sóhajtott fel, olyan édes, kisfiús beletörődéssel.

- Lemegyek az automatához. Sietek, addig viselkedj! - utasítottam és, mikor egy hatalmasat bólintott beleegyezésként, elmosolyodtam és kiléptem az ajtón.

A telefonomat még mindig a kezemben szorongatva léptem ki a folyosóra és elindultam, hogy megkeressem az automatát, ahonnan beszerezhetem Harrynek a kért cukorkáját. Közben ránéztem a kis készülék képernyőjére, de az ugyanolyan sötét maradt, mint pár másodperccel ezelőtt, én viszont nem figyeltem eléggé, hogy hová lépek.

- Jajj, ne haragudj, én csak... nem figyeltem - fejeztem be sután, mikor felnéztem.

Azt hiszem a legkékebb szempárral találtam szembe magam, nem is beszélve a személyről, akihez tartozott. Legalább egy fejjel magasabb volt nálam, így kénytelen voltam felemelni a fejem, ha látni akartam az arcát.

- Semmi baj, nem csak a te hibád - mosolyodott el, megvillantva tökéletes fogait. - Hová igyekszel ennyire?

- Az automatát keresem, a kisöcsémnek kell gumicukrot vinnem. Tüdőgyulladása volt, elég súlyos, azért van bent, de már sokkal jobban van - magyarázkodtam készségesen, bár nem tudom, miért fecsegtem ezt el, egy idegen fiúnak. Talán már elegem volt, túl sokáig tartottam magamban a problémáim és késztetést éreztem, hogy valakivel megosszam a dolgokat.

- Az jó - bólintott és úgy látszott, őszintén gondolja. - Az automatát viszont már elhagytad - biccentett a hátam mögé, mire elszakítva a tekintetem a mosolyától, hátrafordultam. És valóban... az automata néhány méterrel mögöttem, masszívan támaszkodott a fal mellett.

- Öhm... jé, tényleg - fordultam vissza elvörösödve. - Hát, akkor én most... - mutattam hátra a vállam fölött és léptem egyet hátrafelé. - Köszi és még egyszer bocs, hogy neked mentem - zavartan intettem egyet és megfordulva, visszaindultam a folyosón, közben magamban motyogva mindenféle idiótának lehordtam magam, amiért így sikerült beégnem. Biztos azt gondolja, hogy nincs ki mind a négy kerekem... de ciki!

- Hé, várj már! - Megcáfolva a megállapításom, két lépéssel újra mellettem termett és arcán még mindig AZZAL a mosollyal nézett le rám. - Be sem mutatkoztam. Brad vagyok - nyújtotta felém a kezét.

Felemelve a fejem, újra elmélyedtem a szinte már lehetetlenül kék szemekben és egy másodpercet sem haboztam a válasszal. Kezemet az övébe csúsztattam és megráztam. - Én meg Allie.

32 megjegyzés:

  1. Braaaaaaaaad *oooo* Azt hiszem, megvan a jelenlegi kedvenc szereplőm. Remélem, hogy kavarni fognak, már eléggé ki vagyok éhezve egy kiadós szerelmi háromszögre & feszültségre... Huh.
    Harry meggyógyult.. hm, nem meglepő, de azért örülök:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Brad :)
      Hát, nem akarok semmit elárulni, ma jön a következő rész, abból megtudtok mindent! :) xx

      Törlés
  2. jaaaaaaj, mar hianyzik Austin!. remelem a koviben benne lesz! nagyon jol irsz! bar, ez nem meglepo! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Ha a következőben még nem is, az azutániban 100%! :)
      Köszönöm Szépen! xx

      Törlés
  3. Nagyon jó a blogod!!*.*imádoom!<3333gyorsan a kövi részt!!!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, aranyos vagy! :3 Ma jön a következő! xx

      Törlés
  4. remélem nem fognak kavarni és már lehetnének együtt egy kicsit Austin és Allie mert olyan sok minden történt de velük még mindig semmi..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Minden kiderül a következő részből! :) x

      Törlés
  5. mi lesz Austinnal. remélem nem lesz semmi Braddel. és végre összejön Aust és Allie :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok a fiú, igaz? :D Na, de nem árulok el semmit, hamarosan hozom a részt és ki fog derülni! :D xx

      Törlés
  6. Szia! Nem rég találtam meg a blogod, és nagyon beleszerettem :D Nagyon tetszik ahogyan írsz.
    Ez a rész is, mint mindegyik fantasztikus volt! És FINN HARRIES! Az a pasi, gyááá, nagyon imádom. Tudom a sztoriban Bradként van, és halkan megjegyzem, az életben zöld a szeme, de nem baj :DD
    Remélem sűrűbben hozod a részeket, és kicsit hosszabbak lesznek majd.
    Bocsánat az értelmetlen kommentért. Siess a következővel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm Szépen, boldog vagyok, hogy tetszik! :)
      Nem fontos a szemszín, igazából csak kellett egy kép a srácról és ő ugrott be elsőnek :D
      Hamarosan jön a következő és hosszabb lesz a szokásosnál! :) x

      Törlés
  7. I'm Flóra:'D

    És most újra élek, kapsz egy normális komit. Vagyis igyekszem.
    Hiányszik Austin, szóval... Oh, és lecseszlek. Nem kell még egy srác. Nem és nem. Nem kell Brad, elég Austin. Ne kavarj ennyit, én azt akarom, hogy össze jöjjenek. Szóval kérlek szépen, siess.!:)
    Egyébként örülök, hogy Harryvel minden rendben, aggódtam érte. De sajnálom, hogy pont most rángattad el Alliet, Miamiból... De tudom, hogy ez jó meg minden. De idegesít, mert ez nem kecsegtet jóval ez a fejezet. Austin nem kereste és most itt egy új pasas. Ő nem szimpi ki mondom, mert na. Nem akarom. Ne húzd sokáig az idegeimet, mert hmm... megkereslek és áthajtok rajtad egy traktorral. -nem tudnám megtenni.

    Ölel, Flóraa.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drágám!

      Meglepetés vár nálunk! http://viviandfloraa.blogspot.hu/2013/07/3-dij.html

      Törlés
    2. Drága! :')
      Sejtettem, hogy nem fog tetszeni ez az új srác, de ne bántsd! :D Sosem tudhatod, mi lesz még a szerepe a későbbiekben! :)
      Ma kiderül minden, mert nemsoká érkezik a rész! Lehet, hogy pozitív, lehet, hogy negatív, ki tudja? :D

      Puszi, Fruzsi

      Törlés
    3. Ui.: És köszönöm az újabb díjat! <3 x

      Törlés
  8. jó lett ,főleg a vége tetszett ,de én azt hittem,hogy inkább austinnak lesz új barátnője ,de így érdekesebb talán ,siess várom a kövit :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm Szépen, örülök, hogy tetszett! Nem tudhatunk még semmit, se Allieről, se Austinról :)
      De hamarosan hozom a következőt és kiderül néhány dolog! xx

      Törlés
  9. Szia,sikerult a vegere ernem. En vagyok az,aki facebookon emlitette,hogy regebben elkezdte a blogot,es most ujra bele kezd.
    Egyebkent azert hagytam abba,mert tul sok idobe telt mig uj resz erkezett es egy ido utan mar nem is kattintottam a blogra,hogy megnezzem 'jé,van e mar uj resz'...
    De tudod mit? Rohadtul sajnalom,hogy abba hagytam,mert valami istentelenul jol irsz! Nem ertem,hogy miert nincs tobb komment.. Reg az eget kellene surolnia a kommentek szamanak.
    Nagyon varom az uj reszt!!
    Szemely szerint jobban orultem volna neki,hogyha Allie mostmar visszamegy Austinhoz es nem jon kepbe ez a 'Hello,Brad vagyok' csavo :D De ebbol is tuti a legjobbat hozod majd ki :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Igen-igen, emlékszem rád! :)
      És köszönöm szépen, irtó aranyos vagy, nagyon örülök, hogy tetszik a blog és, hogy most már végig olvastad!
      Én tudom: Lusták írni a drágák! :D Persze, én is örülnék valamivel több véleménynek, de nem tudok mit tenni, ha nem írnak. :)
      Szerintem ezzel mindenki így van, de nemsoká meglátjátok, mi lesz! :)) xx

      Törlés
  10. bocsi a komment elmaradásomért :s de inkább a részről írok.. tetszett mint mindig, megkell hogy mondjam ez a Brad nekem sok.. hisz ott volt az a másik is akinek sajnos nemugrik be neve :S elég érdekes így most hisz ott van Allie és 3 pasi.. DE. nagyon szeretem a blogot és tudom h majd ebből is vmi jót csinálsz :D remélem a kövi részre nem kell ennyit várni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Semmi baj! Köszönöm és igen, sejtettem, hogy nem sok rajongója lesz Bradnek. De ne írjátok le, még alig tudtok róla valamit! :)
      Viszont a mai részben kiderül, hogy ki is Brad és hogy kerül oda!
      xx

      Törlés
  11. IMÁÁDOOOM.<333
    ez a blog csodálatos. komolyan. nagyon tetszik az egész, viszont egyetértek néhány elôttem szólóval, hogy Allst Austin mellet akarjuk tudni nem Jordan vagy esetleg Brad mellett.:o
    am várom a kövit.:33<333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Awwww :333
      Köszönöm szépen, édes vagy!<3
      Igen-igen, tudom, hogy Allie&Austin fanok vagytok, de a mai részből kiderül, hogyan is történik a folytatás! :) xx

      Törlés
  12. Sziaa!♥
    Díj nálam! :D
    http://i-as-justin-bieber.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés
  13. IMÁDOM ♥ ez a legjobb blog.................
    és mikor lesz kövi rész??? nem birok várni xdd ♥
    IMÁDOM Brad-et remélem h lesz valami közte és All közt :)
    u.i. nagyon jol irsz ;) :$$$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Szépen!♥
      Ma lesz következő! El kell árulnom, hogy én is szeretem Brad karakterét! :)

      Törlés
  14. Drága Fruzsi!

    Nem tudom elhinni, hogy te mindig meg tudsz lepni! Egyszerűen fantasztikus, mint a többi fejezet. Az egész történetet imádom, remélem hamar jön a folytatás és megtudjuk, hogy Brad meddig lesz a képben, plusz mi van Austinnal. (:

    Ölel, Vivi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Köszönöm Szépen, sokat jelent a kommented!
      A folytatás ma lesz és a dolog Brad-es része ki fog derülni! :)

      Puszi, Fruzsi

      Törlés
  15. megorod már azt a következö részt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, megírom.
      De meg kell értenetek, hogy nincs mindig időm, tehát lesz, mikor a részek csúszni fognak!

      Törlés