02nd. You're a God, Alex!

Halihóó! (:
Nos tehát, második rész! Köszönöm Szépen az előzőhöz érkezett kommenteket és az eddigi 13 feliratkozót! Szép szám, nem gondoltam, hogy már az első résznél ennyi lesz!?
Remélem ez a rész is tetszik majd, ne fogjátok vissza magatokat, írjátok le, mit gondoltok! Jó olvasást! (:

ISTEN VAGY, ALEX!

- Megjöttem - kiáltottam el magam, mikor beléptem az ajtón. Kibújtam a cipőmből, táskámat ledobtam az előszobában és besiettem a konyhába. 

- Allie! - Harry óbégatva rohant végig a lakáson és mikor leguggoltam elé, a nyakamba vetette magát.

- Hát szia, rosszcsont - szorongattam meg és megpöcköltem az orrát, mire felkacagott és lábát lóbálva jelezte, hogy tegyem le. Amint a talpa talajt ért, pici ujjaival megragadta az enyémet és maga után húzott a nappaliba - Nézd meg mit építettem!

Éppen a nappali szőnyegén ülve, elmélyülten építgettem a Harry kocsijainak szánt autópályát, miközben a kisöcsém ide-oda tologatta a miniatűr járműveket, mikor anya belépett a szobába.

- Húha! - néztem fel egy pillanatra és elismerően felvontam a szemöldököm. - Csinos vagy. Jól áll ez a ruha, olyan nőies - mértem végig, amint mosolyogva megpördült virágmintás ruhájában. 

- Talán máskor nem vagyok nőies, bebé? - kérdezte, miközben átkarolta az időközben belépő Geogre-ot, aki elkapta anya derekát és megpörgette.

- Tudod, hogy nem úgy értettem, anya - ráztam a fejem kuncogva. - Hali, George.

- Szia, Alls! Milyen napod volt? - biccentett vigyorogva. Akárhogy próbálom elkerülni, ezt a kérdést mindennap felteszik...

- Jó, a szokásos. Sidney megint elemében volt - vontam vállat gyorsan letudva a válaszadást, anyáék pedig egyetértően bólogattak. Ismerték már Sidet, nem kellett bemutatnom milyen, amikor önmagát adja. 

- És hol van az én kis hercegem? - kerülte meg anya a kanapét, hogy a karjába kaphassa Harryt. - Viselkedj és fogadj szót Allienek, rendben kincsem? - simított végig kisöcsém sötétbarna fürtjein, mire Harry olyan hevesen bólogatott, hogy attól féltem, leesik a kobakja.

- Biztos meglesztek? Ne szóljak mégis Rosie néninek? - kérdezett rá újra anya. Legalább tizedjére.

- Ne! - tiltakoztunk egyszerre Harryvel, mire Georgeból kitört a nevetés, anya pedig megpróbálta elnyomni a grimaszát. Sikertelenül. 

Alapjában véve semmi gond nem volt az utca végén lakó Rosie nénivel. Kedves idős néni volt a maga módján, az örökös macska és teamániájával. De nem a legkellemesebb érzés, amikor az arcomat csipkedve sopánkodik, hogy már megint mekkorát nőttem a két héttel ezelőtti látogatásom óta. 

- Nem kell bébicsősz, nem vagyok már öt éves - forgattam a szemem. Tizenhat évesen kicsit több bizalmat vártam volna, de anya már csak ilyen. Vagyon nagyon könnyen beleegyezik valamibe, vagy túl aggódja.

 - És tudok vigyázni Harryre - tettem hozzá kedvesebb hangnemben, mikor anya aggodalmas tekintete a kezemet szorongató kisöcsémre tévedt.

- Gyere drágám, nem lesz semmi gond - karolta át George és szelíden az ajtó felé terelte. - Allie nagylány már, kézben tartja a dolgokat.

Miközben anya beletörődve követte a férjét a kocsihoz, elkaptam George pillantását és hálásan eltátogtam egy köszönömöt, mire a férfi vigyorogva kacsintott és felmutatta a hüvelykujját. Végül is… nem is olyan rosszfej. Harry tapsikolva kuncogott és addig integettünk, amíg a kocsi le nem kanyarodott az úton.

- Na, mit akarsz csinálni, öcsi? - néztem le Harryre, aki a pulcsim ujját birizgálta.

- Menjünk a játszótérre! - rohant be viháncolva a lakásba és mire én is beértem már a cipőjébe próbált belebújni. 

- Hé, még nem is mondtam, hogy mehetünk - vigyorogtam kisöcsémre, mire Harry duzzogva lebiggyesztette a száját. - Rendben, de csak egy kicsit, mert még be kell csomagolnom - adtam be a derekam és lehajoltam, hogy bekössem Harry cipőfűzőjét. 

Kézen fogva sétáltunk végig a parkot keresztülszelő kis úton. Harry elemében volt, a kavicsokat rugdosta és a kezünket lóbálva akart gyorsabb haladásra ösztökélni. Mikor beértünk a játszótérre nevetve engedtem el a kezét és hagytam, hogy a játékokhoz szaladjon.

Leültem egy padra és miközben süttettem magam a nappal, fél szememet rajtatartottam az öcsémen. Hozzácsapódott néhány másik kisgyerekhez és visongva rohangáltak ide-oda, így nem aggódtam miatta. Mint kiderült, nem is Harry miatt kellett volna nyugtalankodnom. 

A játszótér melletti gördeszkapálya felől hangos kiabálás és röhögés hallatszott át, ezért arrafelé pillantottam és kelletlenül nyögtem fel. A helyi deszkás srácok elfoglalták a pályát és a körülöttük sündörgő lányoknak produkálták magukat.

- Nézd, Alls! - rohant oda hozzám Harry és az egyik srácra mutatott, aki éppen a rámpán gurult le és egy bonyolult ugrással fejezte be a mutatványát. 

Harry visongva tapsolt és ugrált, amivel magunkra vonta a srác figyelmét. Ó, NE! Érdeklődve pillantott az öcsémre, majd rám és mikor felismert, deszkáját felkapva elindult felénk. JAJJ, NE. Jason Nagyképű Harper…. más sem hiányzott.

- Szevasz kis haver, mi a pálya? Szia, Allie - villantott rám egy ezerwattos vigyort, amitől végigfutott a hátamon a hideg. Tudtam Jason mennyire nyomulós és egy ideje teljesen rám szállt a suliban is, ezért igyekeztem elkerülni, ami sikerült is… egészen eddig. Köszi, Harry. 

- Ha nagy leszek, olyan leszek mint Jason! - tapsikolt izgatottan Harry és csillogó szemekkel bámulta a srác kezében tartott deszkát. 

- Inkább ne, oké? - motyogtam fintorogva és képzeletbeli listám egy újabb ponttal bővült. Az öcskös megnevelése, hogy ne legyen egy beképzelt, nagyképű ficsúr. 

- Ki akarod próbálni? - ütögette meg Jason a deszkát, mire Harry hevesen bólogatni kezdett, de megszorítottam a kezét és nem engedtem, hogy kicsusszanjon az ujjaim fogásából. 

- Ez nem jó ötlet, Jason - ráztam a fejem. Mégis ki az a hülye, aki egy négyéves gyereknek felajánlja, hogy kipróbálja a gördeszkát? Ja persze, Jason Harper. Idióta.

- Na és te, Allie? Te sem jössz egy körre? - nézett rám kaján vigyorral, ami megkérdőjelezte, hogy a gördeszkázásról beszél-e egyáltalán. 

- Nem, kösz - grimaszoltam és megráztam a fejem. - Azt hiszem ideje mennünk, öcskös - néztem le Harryre, aki még mindig vágyakozva bámulta Jason gördeszkáját. 

- De Alls, még csak most jöttünk - nyafogott Harry, de megacéloztam magam a kiskutya pillantás ellen. 

- Ez az Alls, még csak most jöttetek. Hová sietsz ennyire? - ismételte meg az öcsém szavait Jason és kaján vigyorral figyelte a küszködésemet, szemmel láthatóan élvezte, hogy ilyen lehetetlen helyzetbe hozott.

- Nem látod, hogy nem akar veled dumálni? Kopj le, Harper! - harsant fel egy túlságosan ismerős hang és Alex hátulról átkarolva a vállam, rám vigyorgott. - Jól mondom, All? 

- Alex! - vigyorogtam rá teli szájjal és jóváhagyólag bólintottam.

- Szevasz, Constancio - biccentett közönyösen Jason, majd hozzám fordult. - Akkor én most visszamegyek a srácokhoz. Szia, Allie, majd dumálunk - intett és hátat fordítva visszatrappolt a bandájához. 

- Ja persze, majd dumálunk - utánoztam a hangját, mire Alex hangosan felnevetett. - Örök hála - sóhajtottam fel megkönnyebbülten. - Egy isten vagy, Alex!

- Köszönöm! Végre valaki elismeri! - biccentett vigyorogva és rám kacsintott, amivel sikerült egy fülig érő vigyort kicsikarnia belőlem.

Egyik oldalról én, a másikról Alex fogta Harry kezét és a levegőbe emelve hintáztattuk a hazafelé úton. A kisöcsém kacagva óbégatott, addig mi mindenféléről beszélgettünk Alex-szel. 

- Figyu All, mikor beszéltél utoljára Austinnal? - fordult felém hirtelen és pillantását az enyémbe fúrta. 

- Öhhm… nem… nem tudom pontosan - válaszoltam akadozva. Megzavart a váratlan kérdés és Alex komoly hangvétele. Leraktam Harryt a földre és izzadt tenyeremet a nadrágomba töröltem.

- Hiányzol neki, Allie - fújta ki a levegőt Alex, de még mindig mereven figyelte a reakciómat. Úgy néz ki őt is ugyanannyira feszélyezte a beszélgetés, mint engem.

- Ha hiányoznék neki, talán felhívhatott volna! - csattantam fel ingerülten. - Talán nekem kellene futnom utána? Hát, azt várhatja! 

- Csak nem volt biztos benne, hogy akarod-e még a barátságát - győzködött Alex szokatlanul kemény hangon.

- Ez esetben, lehet, hogy nem veled kellene üzengetnie. És ha ennyire nem bízik bennem, egyébként sincs semmi beszélnivalónk - motyogtam ingerülten. - Most pedig, ha nem bánod, mi hazamegyünk. Még be kell csomagolnom. A nagyiékhoz utazok a nyári szünetre - adtam magyarázatot felvont szemöldökét látva. - Harry, köszönj szépen Alexnak!

- Szia, Alex - integetett szófogadóan Harry. 

- Hali, kisöreg - borzolta meg Alex mosolyogva a kisöcsém haját. - Szia, All. Azért gondolkozz a dolgon - kérte.

- Alex - intettem és anélkül, hogy reagáltam volna az utolsó mondatra vagy ránéztem volna, megindultam Harryvel a házunk felé. 

Összezavart és fel is dühített, hogy Alex ilyen váratlanul, szinte támadóan hozta fel Austint, de el is gondolkodtam. Tényleg, annyira hiányoznék neki? Nem voltam biztos benne. Elvégre, akkor felhívott volna, nem?

- Allie, ki az az Austin? - kíváncsiskodott Harry, nagy, mogyoróbarna szemeit rám emelve, amitől kizökkentett az elmélkedésemből és gombóc keletkezett a torkomban.  

- Nem tudom - suttogtam. - Már igazán nem tudom, Harry.