24th. BRITTANY

Sziasztok!
Tudom, azt ígértem, hogy a szünetben lesz rész, de végül is még szünet van és a rész is megérkezett, úgyhogy betartottam az ígéretem! :D Vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban, döntsétek el ti, hogy milyen lett!
Jó olvasást! :)<3
Ps.: A másik blogomat se feledjétek: http://painfulandsweet.blogspot.hu/

BRITTANY

Alig tíz perc múlva már az előszobában álldogáltam és diadalmasan pillantottam Austinra, aki még mindig a cipőjével szórakozott.

- Ne mondj semmit, oké? - egyenesedett fel szenvedő arcot vágva. Felkuncogtam és nyomtam egy puszit az arcára, mire ő is vigyorogni kezdett.

- Rendben fiatalok, értem én, hogy boldogok vagytok meg minden, de nem igyekezhetnénk egy kicsit? Megbeszélésem lesz és nem lenne jó, ha elkésnék - szakította meg az évődésünket George.

- Máris indulhatunk! - mosolyogtam a férfira, majd gyorsan Austin kezébe nyomtam a virágcsokrot és kilökdöstem az ajtón.

A kórházhoz érve egyre izgatottabb lettem, még George utasítása - miszerint ne hadonásszak és főleg ne dúdoljak, mert nem tud figyelni a vezetésre - sem tudott lecsillapítani. Kíváncsi voltam, Brit mit fog szólni a meglepetésemhez, amit kitaláltam neki.

A nővér csak nehezen akart beengedni Brithez, de miután Austin elmondta, hogy miért vagyunk itt, kelletlenül ugyan, de beleegyezett, hogy egy fél órára bemehessünk hozzá. Brittany ajtaja előtt intettem Austinnak, hogy maradjon hátra egy kicsit.

- Ally! - köszöntött Brit széles mosollyal, amikor meglátott.

- Hé, szia! - Odaléptem az ágyhoz és óvatosan megöleltem a lányt, majd hátraléptem és gyorsan szemügyre vettem. - Jól nézel ki! - viszonoztam a gesztusát.

- Nem tudtam, hogy jössz. Brad nem mondott semmit - magyarázkodott és megpróbálta ülő helyzetbe tornázni magát.

- Még én sem tudtam ma reggelig - nevettem el magam és készségesen segítettem neki. - Tényleg, hol van Brad? - kérdeztem kíváncsian. Nem sokszor fordult elő, hogy Brad magára hagyta volna Brittanyt.

- Nem fogod elhinni! Brad és szüleim egész éjszaka itt voltak. Együtt! És most ragaszkodtak hozzá, hogy hazavigyék, hogy kipihenhesse magát és megígérték, hogyha pár óra múlva bejönnek, visszahozzák őt is! - mesélte lelkesen Brit.

- Ez jól hangzik - simogattam meg a karját, mint aki semmiről sem tud. Higgye csak azt, hogy a szülei maguktól tértek észhez. - Majd elfelejtettem, van egy meglepetésem neked - mosolyogtam rá.

- Tényleg? Micsoda? - csillant fel a szeme.

Ezzel egy időben Austin - kezében a hatalmas csokor virággal - lépett be az ajtón. - Szia Brittany! - villantotta fel a híres mosolyát. - Ezt neked hoztam - tette le a csokrot a megdöbbent lány ölébe, majd leült az ágya szélére.

Brittanyról lerítt, hogy nem áll messze az ájulástól. Értetlenül kapkodta a fejét köztem és Austin között, többször is kinyitotta a száját, de nem tudott megszólalni. - Azt hiszem én lemegyek és iszom egy cappucinót, addig beszélgessetek csak - intettem az ajtó felé, majd mikor Austin vigyorogva bólintott, küldtem egy mosolyt Britnek és elhagytam a kórtermet.

Miután a folyosón ülve elfogyasztottam az automatából vett kávémat és végighallgattam Sidney jó húsz percnyi panaszáradatát, amiért csak úgy, minden magyarázat nélkül otthagytuk őket múlt éjjel, úgy gondoltam, most már ideje visszamennem Britékhez.

Nyugodtan sétáltam vissza a kórteremhez, ahol megpillantottam Brad-et, aki az ajtófélfának támaszkodott és elgondolkozva bámult maga elé.

- Szia - suttogtam megérintve a vállát, mire felnézett.

- Szia Ally - mormogta és egy kényszeredett mosoly ült ki az arcára, amit nem tudtam mire vélni. - Úgy látom Brit sokkal jobban van. Sosem láttam még boldogabbnak - jegyezte meg félvállról és újra a lányra vándorolt a tekintete.

Követtem a pillantását. Brittany mosolyogva és kipirult arccal hallgatta, amint Austin a Loving You Is Easy-ből énekel egy részt. Austin a lány kezét fogta és az ő arca is arról árulkodott, hogy jól érzi magát. Széles mosollyal figyeltem és magamban elkönyveltem, hogy ennél nem is találhattam volna ki jobb ötletet.

Nem aggódtam miatta. Tudtam, hogy boldog, mert örömet okozhat egy rajongójának, viszont azzal is tisztában voltam, hogy Brad egész mást szűr le a helyzetből. A fiú egyszerűen csak féltékeny volt, ami egy ilyen helyzetben érthető is.

- Brad - szólítottam meg. - Tudod mit látok most Brittany szemében? Rajongást. Örömet, hogy találkozhatott a kedvenc énekesével, de amikor rád néz, akkor egész más van a szemében, tudod ugye? - veregettem meg a vállát kedvesen, majd besétáltam a szobába, megálltam a barátom mellett és kezem a vállára raktam.

Austin felnézett rám, majd vissza Brittanyre. - Azt hiszem mi most megyünk. Nagyon örülök, hogy találkoztam veled Brit - bólintott és nyomott egy puszit a lány kézfejére.

Számos öleléssel, fotóval és egy ígérettel, miszerint, amint kiengedik a kórházból Brittany hivatalos egy koncertre, indulásra készek voltunk.

- Biztos, hogy már mennetek kell? - kérdezte a lány elszontyolodva, de mikor meglátta Bradet, aki végre csatlakozott hozzánk, felragyogott az arca. Erről beszéltem... amikor Bradre nézett, Brit szemében szeretet volt.

- Austinnak vissza kell mennie Miamiba, hamarosan indul a gépe - tájékoztattam a lányt, aki csak beletörődően bólintott, majd szorosan magához ölelt és a fülembe suttogva még egyszer megköszönte, hogy valóra váltottam az álmát.

Austin bevárt a folyosón és ujjait az enyémekre kulcsolva sétáltunk ki a kórház elé, ahol felhívtam anyát és megkértem, hogy jöjjön értünk és vigyen haza. Amíg vártunk, Brittanyról kérdeztem Austint.

- Kedves lány és igazi rajongó - válaszolt tömören.

- Igen, és szép is - vontam fel a szemöldököm egy kis kérdő hangsúllyal.

- És van barátja, ahogy nekem is barátnőm, aki néha idegesítő, de azért nagyon szeretem - bökött meg vigyorogva.

- Idegesítő? - tettettem felháborodást. - Hát, ha tudni akarod, akkor te is elég kiborító tudsz lenni - löktem meg a vállát, mire kihívóan felvonta a szemöldökét és a következő percben már úgy kergetőztünk a parkolóban, mint két 5 éves.

Csak akkor hagytuk abba, mikor anya megérkezett és fejcsóválva beparancsolt minket a kocsiba. - Sose fogtok felnőni - sóhajtozott magában, mire csak összemosolyogtunk Austinnal, majd a vállára hajtottam a fejem.


Nekem sem volt könnyebb elköszönni Austintól, mint Brittanynak, mikor délután kikísértem a reptérre, de megígértette velem, hogy amint lehetséges én is utánuk megyek Miamiba. Vagy hússzor megöleltem Austint és Michele sem maradt ki a búcsúzkodásomból, de végül el kellett engednem őket, különben lekésték volna a gépet. Lábujjhegyre állva egy utolsó csókot nyomtam Austin szájára, majd addig integettem nekik, míg fel nem szálltak a gépre.

Mikor anya leparkolt a feljárón és kikecmeregtem a kocsiból, olyan kimerültnek éreztem magam, hogy minden vágyam egy forró fürdő, aztán egy hatalmas alvás volt. A szobámba lépve viszont megpillantottam Sidney-t, aki az ágyamon feküdt és smink-es videókat nézett a laptopomon.

- Na, végre, csak hogy itt vagy! - csapta össze a gépet, felült és várakozó tekintettel dőlt az ágytámlának. - Várom a magyarázatot, hogy miért léptetek le tegnap, minden magyarázat nélkül. Ennyire nem bírtatok magatokkal? - húzogatta a szemöldökét vigyorogva. - Megtörtént?

- Úristen, dehogyis! - meresztettem ki a szemem, mikor lesett, hogy mire céloz. Szememet forgatva huppantam le Sidney mellé és elfojtottam egy sóhajt.

Úgy tűnik a forró fürdő és az alvás még várhat egy ideig.